Félszázadig szívemben hordozom
A hit és kétség örök viadalát,
Magam látását, dogmák tanítását,
És annak képét, aki a szeretet
Szavát először hirdeti,
És a világ ezért Őt keresztre feszíti.

Legmagasztosabb Ő és titokzatos talány!
De más, kisebb is vitt súlyos keresztet,
És nemcsak Ő szenvedett a fán,
Mások is meghaltak más-más Golgothán.

Mert az emberállat egyformán silány,
Gyűlöl mindent, ami kimagaslik;
A sár és a göröngy sohasem változik,
Ezredévek múlnak és mégis ugyanaz,

Virul és gyarapszik
A burián és a gaz,
És ami kiváló, mindig elbukik.

Most, éltem sötétlő alkonyán,
Ezernyi küszködés, megpróbáltatás után
Megírtam végre.

És ha síromhoz érve
Koporsóban nyugszom én is nemsokára,
E pár szót írjátok az én fejfámra:
Íme az ember,
Gyarló, gyönge ember,
Aki sokat küzdött, és sokat vétkezett,
És földdé lesz, ami földből vétetett.

Kolozsvár, [1]948. II. 16.

Kézirat

Forrás: A nagyúr. Bánffy Miklós emlékezete. Nap Kiadó, 2008.

1. Máriás József:
   2019. szeptember 30. 08:21

   Szomorú summázata egy gazdag életnek