BÁLINT TIBOR emlékének

Zord csendben jön a rém s kutat;
aktacsomónyi írott terhek és
agy polcán vagy poros fiókok mélyén
szétszórt, kihűlni-kész
terhes családtudat.

Szósziporkák, simogatásnyi élmény.
Itt voltak, alázatukat
vagy „csőre töltött” morbid
cinizmusukat fitogtatva, holtig,
csúcsokat ostromlón, merészen,
hol spiritiszta gén-mesékben —
recsegett alattuk a szék.
Honnan ez az árvasághangulat
s a tétova, céltalanul-sötét
mozdulat, mely percek alatt kihűlhet?

Az asztalunknál mások ülnek;
nem látnok már s nem besúgó, igaz.
Csak parazita-létet,
pusztulást sejtő vénlegények.
Sáfrány- s köménymag-íz minden vigasz,
ugye, és a jövő merő
képzelgés, ti, álmokat alig-ismerő
újsütetű nagyasszonyok?

Ki a szabadba mielőbb!
Elegem volt ebből a tetszhalott-
állapotból — vagy nyissatok bár ablakot
(csaholjanak, kutyák s bankkamatok);
ha ébren vagy, babona, rossz
közérzet, valami (folyton) más,
– nem csak a tavaszi borzongás —,
elő érzete a soros
bűntudatnak – hogy melyik félteke,
mindegy, de tovább ostoroz.

2010. március 30.

*”Kik élnek itt a dolgozószobámban?” (Kosztolányi) – A szerző jegyzete

Forrás: Más térben. Bálint Tibor (1932-2002). Komp-Press–Kolozsvár Társaság–Bálint Tibor Baráti Társaság, Kolozsvár, 2012.

1. Keszthelyi György:
   2019. október 2. 12:07

   Tömör, és mégis zseniális, átfogó remekmű!