Mind túl vagyunk a határon
Irodalmi antológia
BALTI KÖLTÉSZETI FESZTIVÁL, Budapest, 2019. szeptember 18–19.
A napokban hírt adtunk a Budapesten megtartott Balti Költészeti Fesztiválról, amelynek meghívottjai közt, Cselényi Béla és Ladik Katalin személyében, költőbarátaink is szerepeltek. Béla jóvoltából eljutott hozzánk a rendezvény alkalmával kiadott remek, több nyelvű antológia (Mind túl vagyunk a határon), amelyből a továbbiakban, több napon át, tallózni szándékozunk, olvasóink épülésére. (Káfé főnix)
…Fokozott világirodalmi figyelem, a megismerés és a kapcsolatteremtés reményében szerveztük meg az első Balti Költészeti Fesztivált – magyar költők részvételével is – Budapesten. A földrajzilag és politikailag egy térben elhelyezkedő, nyelvi terüket tekintve kis lélekszámú, de erős kultúrát hordozó három ország, Észtország, Lettország és Litvánia kortárs költészete, úgy véljük, közel áll hozzánk, finomítja, tágítja és formálja tudásunkat a poétikai hagyományokról, irányokról és attitűdökről…
…Együtt lehettünk két teljes napon át, megoszthattuk gondolatainkat, közelebbről megismertük egymás munkáját – amelynek szerény, de fontos dokumentuma e háromnyelvű kiadvány, amely a fesztiválon szereplő költők verseit eredeti nyelvükön, magyar fordításban, illetve a nemzetközi figyelem reményében angolul is tartalmazza. (Szkárosi Endre, a Szépírók Társaságának elnöke előszavából)
Marius Burokas (1977, Vilnius)
A Megtanultam nem lenni (2011) című könyvből
a városban karantén
és gyász. mindenki
a havat várja.
a homlokzatokon és
az utcákon –
lemoshatatlan szenny.
elszaporodtak a boszorkányok.
csillogó könyveket
adnak ki
magukról.
a kapualjakban sámánok
házalnak varázserejüket
régen elvesztett
amulettekkel.
fehéroroszország, lengyelország –
mindenhol
lángoló kerítések.
felborult teherautók
csempészett
téllel.
az út mentén húst
árulnak
szinte ingyen.
az állatok kivándoroltak,
kivándoroltak az
írástudók is,
és a nők,
akik tudtak
még járni.
csakis férfiak
horgászbotokkal
és zászlókkal,
kövekkel
a hónuk alatt
egy téren,
hogy könnyebb legyen
felvinni
őket az égbe,
és bezárni,
amíg ki nem józanodnak.
szemben
egy ház ablakában,
a konyhában
ég a villany.
a hűtőszekrényben
meztelen halál
kotorászik.
az ő sárga
magas szárú cipője
világít így,
amikor megy
az utcán.
észrevesz engem,
biccent.
látjuk még egymást.
Litvánból fordította Tölgyesi Beatrix
Kristiina Ehin (1977, Rapla)
Vormsi
1
Szél csapkodja az ajtót ki-be
A meggy még nem érett
A nap csupán egy percre bújik elő
próbálj csak meg napozni
Hideg tavasz volt
és didergős nyárközép
augusztus még nincs itt
és a szerelem fáj
Neked van hegedűd
hogy nyugtalanságod abba öntsd
Én elvesztettem harmonikám
Eltettem egy biztos helyre
és épp így veszett el
Lombkoronákon át susog a szél
a gyerekek egy műanyag furulyát fújnak
A kullancsokat és a szúnyogokat nem tartja távol
de minket összetart
Terveink
egy pillanatra megpihennek az esővizes hordón
mint nagy kék szitakötők
és megbabonázva hallgatják
a furulyaszót
az egyszerű és bájos
didergős és
nyugtalan
nyárról
2
Egy öreg istállóban éjszakázunk
melyet vendégházzá alakítottak
Mindenütt lánchorgok
A vastag lilásszürke gránit dohszagot áraszt
a tollpárna arcom alatt
puha és illékony mint Hófehérke igazi
anyjának cirógatása
Hiába hiszem hogy fiam már alszik
Anya
mesélj a lovakról
akik régen itt éltek
Nekik is voltak csikóik?
hallom a halk kérdést a takarók közül
A telihold áttetsző arca
bepillant az ablakon az eresz alatt
és már mesélek is
a teliholdnak és neked fiam
egy kancáról
ki itt élt kis csikójával
szenvedett a kemény mezei munkától
és az anyai szeretettől
mely kitépi a lelket
Mesélek míg lemegy a nap
alkony és hajnal közt
van egy tünékeny pillanat
mikor átlátni az időn
át a sötétségen
és az anyai szíven
3
Reggel fehér tiszavirágok…
A kerten túl magas fű lengedez
A gyerekek a rozsdás esővizes hordóban
pancsolnak
és mielőtt még megtilthatnám nekik
kiélvezik a nap
legcsodásabb perceit
Nincs egy árva holdsugár
sem tündérmese
Vannak karcsú hagymaszárak
és darazsak döngése
Régi esküvői képek a terméskő falakon
az istállóban melyből vendégház lett
Lesütött szemű menyasszony
hozták és vitték őt
mikor a házasságok még
zártak voltak és örökre szóltak
és az istállókat sem alakították turistaházzá
Darazsak döngése
és tiszavirágok
és egyre növekvő, időkön túlnyúló
nyugtalanságom
A láthatár még éppen dereng
és hirtelen meglátom hogy is végződik ez
a mese
Napozóplédem repülő hintó mit szitakötők
húznak
A kanca és kis csikója
táltos paripák
sőt egyszarvúak
kik még mindig élnek
e terméskő falak közt
itt az örök nyár szigetén
ahol soha
nem fáj a szerelem
Észtből fordította Timár Bogáta
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza