Az idén Elek apó születésének 160. évfordulójára emlékeztek mindenütt, ahová elér az ő emlékezete. És ez a terület nem csekély. Meg aztán az emlékek is sokrétűek… Mert igaz ugyan, hogy Benedek Elek volt irodalmunkban a nagy magyar mesemondó (bár a mesélésben bizonyos Jókai Mór is jeleskedett), de legalább annyira fontos az a nagyapai viszony, ami a kisbaconi „nagyapót” tehetséges kis tanítványaihoz, a Cimbora c. gyermeklap révén felfedezettjeihez, ún. unokáihoz fűzte.
Egyik ilyen megbecsült unokája Elek apónak nem más volt, mint Dsida Jenő, aki Lisztóczky László tanulmánya szerint (A csemetefa éneke. In: Vonások Dsida Jenő potréjához. Kriterion, Kolozsvár, 2005)1923 augusztusától 1927 márciusáig a Cimborában közölte legtöbb versét és műfordítását. Benedek Elek ugyanis „szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.” Nem lehet véletlen, hogy az Elek apó felfedezettjei közül Dsida vitte a legtöbbre. Lisztóczky szerint „Neve a Cimbora 1923. augusztus 5-i számában tűnt föl először, Benedek Elek a következő szavakat intézte hozzá az Elek nagyapó üzeni rovatban: »A kezdőbetűk helyett egész nevedet kiírom, mert biztató tehetségre vallanak verseid. A Göthe-vers fordítása sikerült, nemkülönben az Édesanya névnapjára című is. A harmadik némi simításra szorul…« Az… Édesanya nevenapjára a Cimbora 1923. augusztus 19-i számában látott napvilágot. Dsida Jenő önéletrajzában így idézte föl ehhez fűződő emlékét: »Tizenöt és fél éves voltam, amikor első versem – valami kis névnapi köszöntő – megjelent Benedek Elek nagyapó Cimborájában, s akkor kaptam az első honoráriumot. Azóta sem voltam még olyan boldogan büszke és magammal megelégedett, mint akkor. 1923-ban még további tizenegy verse, két műfordítása… jelent meg.” Benedek Elek hatása mindenek előtt morális téren mutatkozott meg (bensőséges hűség a szülőföldhöz, az elesettek itánti szolidaritás), de a szellemi nyitottág, a nyelvek ismeretének fontossága is mind-mind „nagyapói” hagyaték.
Ugyancsak Elek apó az, aki Dsidát beajánlja Kuncz Aladárék szellemi körébe, s e kapcsolat révén jegyzi el magát kenyérkereső munkájával, az újságírással is.
1928 májusában Cimbora mesedélutánt rendeztek Kolozsvárott, amelyen részt vett Benedek Elek is. Erre az alkalomra írta s olvasta is fel Dsida Erdélyi gyermek imája című versét, mely mintegy összefoglalója az Elek apó-féle hatásnak és a miatta érzett gyermeki hálának.

Nagy kerek világon
van egy kicsi ország,
kicsi Erdélyország.
Parányi kerek folt
a kerek föld hátán,
De ha a világra
sötét este szállott
s kikönyökölsz fényes
csillag-ablakodon,
ugy-e, jó Istenkém,
mégis megtalálod,
ugy-e, megtalálod?

Kis Erdélyországban
van egy pici gyermek,
akinek ajkai
imákat rebegnek:
Parányi bogárka
nagy füves mezőben,
de ha már az este
harmat-könnyet ejtett,
jóságos szemedet,
ugy-e, én Istenkém,
mégis rámfelejted,
ugy-e, rámfelejted?

Így imádkozom én
minden este szépen:
Töröld le a könnyet
az anyám szemében.
Aztán imádkozom
küszködő apámért,
tanító bácsiért,
mindennapi jóért,
s imádkozom mindig
összetett kezekkel
Elek nagyaóért,
drága nagyapóért.

(Forrás: Cimbora, 1928. máj. 30.)

Jelek szerint ez volt az utolsó kézzelfogható szöveg, ami Dsida Jenőt a Cimborához kötötte. Öt év alatt a költőnek 62 verse, 10 műfordítása és 3 meséje látott napvilágot Benedek Elek gyereklapjában.
1928 minden szempontból sorsdöntő esztendő Dsida életében: ekkor érik befutott költővé, első verseskötetével, a Leselkedő magány-nyal. (CsG)