Kiss Székely Zoltán: Pocsolyás

De, kedvesem, értsd meg:
én sohse énekeltem
karcsú, sudár éneket,
az én arcomra nem mintáztak szelíd
mosolyt az istenek.
A város pocsolyás útjait rámdobálták
– szép nem vagyok.
De ha tudnám, neked
adnám a napot.

Úgy szeretlek
– csak úgy –
mint a földet
messzefényű csillagok.

S rád dobbanok
mint légben felizzó
hullócsillagok.