Hadnagy József: Irodalmi délután a Degenfeld-Schomburg kastélyban

Kint országos rekordot dönt a hőség.
Bent hűvös van. Három folyó hömpölyög
az irodalmi délután vastag falai között.
Vagy húszan hallgatják az egyhangú morajlást,
színes szóköveket keresnek, hazavinnék,
de azok súlyosak, csúsznak, visszagurulnak.
Mindazonáltal szinte mindenki marad,
míg az utolsó mondat is elfolyik
a Degenfeld-Schomburg kastély
fölújított csöndjében, aztán kilépnek
a megfeszített figyelem áttetsző fülkéjéből,
megkóstolják a diószegi borokat,
közben beszélgetnek erről-arról
(túl tömény folyók, súgják egyesek),
végül kocsiba ülnek s hazahajtanak
a vörösre pirult alföldi alkonyatban.
Csak Kazinczy és Csokonai marad ott
egy kis eszmecserére az irodalom
jelenlegi állapotáról, néhány kacér
kancsó társaságában…

Albert-Lőrincz Márton: (Kelletik magukat)

Ott vagyok többedmagammal Segesváron:
jómagam, Lidi, Kedei meg Jocó,
találkozna, ha minden jó, szerző és olvasó,
a könyvek izgatottan hevernek az asztalon,
várják, jönnek majd a padsorokból,
elkapkodják, elég se lesz a jóból,
fogy, mint jobb társaságban a jó bor.

Néhány diák pusmog a székek között,
mint akik gubbasztanak a kötelező házi feladat fölött,
várják, hogy megnyíljon a rájuk zárt időkapu,
nincs a közelben se anyu, se apu,
olvasgatják SMS-üzeneteiket,
fészbukoznak, nézegetik szelfijeiket…
Tanáruk izzad, szégyenkezik.
A felnőttek… jaj, ők sorban állnak másutt az időért…

A művésznő leteszi a könyvet,
a költő is befejezi a rászabott köröket.

Üresedik, nő a kongó kisterem,
a könyvek kelletik magukat resten
aztán egy kétliteres műanyagpalack bort ad át nekünk a tanár,
vinnénk el tizenhat-kötetes barátjának, ha már…