Mind túl vagyunk a határon (6)

Irodalmi antológia
BALTI KÖLTÉSZETI FESZTIVÁL, Budapest, 2019. szeptember 18–19.

Cselényi Béla (1955, Kolozsvár)

Küldjetek Berlinbe

párhuzamos magányok alatt
kattog a kerék siklik a sín
küldjetek berlinbe
nyugdíjas vagyok
emil porosz berlinje helyett
tiritarka párhuzamosságok
fárasztó metropoliszába küldjetek
írassatok be
reklámpólós egyetemekre
adjatok nekem diákéveket
hátra lévő fanyar éveimre
adjatok hálózsákot
japán diáklánnyal
nyomjatok táblát a kezembe
az én igazságaimmal

Megszállottak

megszáll a tüzes nyelv a médiából
írül bretonul baszkul beszélek
ír breton baszk eszme
oldja nyelvemet
tüzesít
írok hangutánzón
írok nyelvutánzón
még a nők is kipirulnak
s elsietnek zuhanyozni


Ferencz Mónika (1991, Budapest)

És gleccserfehér

Nem tartozom neked mostantól semmivel,
csak a lámpafénynek, és a lombhullatóknak
tartozom, ahogy te a szétzilált éjszakáknak.
Mégis, ezen a kihúzott kanapén fekve,
milyen görcsösen hisszük most a feltámadást.
Ki fogja mindezt lefordítani a halottainknak?
Lesz-e olyan újra,
ahogyan megszoktuk előtte?
Ugyanaz a hang és kimerültség,
ugyanaz a szoba, aminek mélyén
most a bűntudat súlya húz,
és ezernyi kérdés sziklája.
Ki ér előbb a Béke térre és vissza?
Lesz-e erőnk kinyitni minden ajtót?
És számít-e végül bármit,
hogy mindketten a mellek
és a papír hajlatában találtuk meg
az alázatot? A szürkét, a fehéret,
az ólomszürkét és a gleccserfehéret –
és visszük az egészet magunkban tovább.


Ladik Katalin (1942, Újvidék)

Négy fekete ló mögöttem repül

Fekete szemű anyám, enyhítsd szomjadat a sötét szobábul. Eljön az este, tüzes hamuba takarlak, ablakodat befalazom, a vakablakba ültetlek. Fehér galamb repül, ajtó és ablak nincs rajta. Hétszer megolvasom ujjaimat, összeverem szárnyaimat. Meleg szél fújja hátamat, nézz hátra, anyám, mit látsz? Négy fekete ló, olyan sovány, hogy fázom tőlük. Vágd le, anyám, a karodat, tedd be a szájamba, hozzád akarok repülni. Szem, száj, orr, fül, hol vagytok? Itt vagyunk a forró hamuban. Fehér galamb repül, elviszi örökre az ajtót, ablakot.
Ezt énekeltem sötét szobában, anyám halálakor.

Minden azon múlik

ahogyan a moziból jössz ki és hónod alá veszed
hegedű jön ki langyos tojás mellé teszed
pacsirtát veszel és hegedűbe teszed
s a tojás elsírja magát

Időkaméleon

A kozmikus hóhullásban
itt hagyta csőrét. Egy alig kivehető mozdulata
új világok létrejöttét idézi elő.
Amint éppen kirepül az időablakon
és didereg.
Többé már nem talál vissza önnön fényes,
hideg csontjaiba.


Lipcsey Emőke

Virrtuális médiacsont

Ismeretlen sebességgel kommunikál.
Ehhez biztos erő kell és tehetség,
a láthatatlan áthatol a műszerfalon
ismeretlen sebességgel elsüvít
láthatóva válik
gumiszerűvé és rághatóvá
elnyúlik a térben
alakja rendre változó
érkezését nem vártuk de
szükségesnek tartjuk
az indák részenként kúsznak a szobába
ma is ugyanazt mondják és ők
a tudás almája uesbén
gumiszerű de láthatatlan és az igaz
a szélrózsa minden irányába elmarad.
ismeretlen sebességgel áthatol a fiú homlokán
aki Lápanyó lányába szerelmes
mögöttük szétrágott gumicsontok
színre lép a patkány és mosolyog
ami körülvesz csak a jövő árnyéka
pupilláján görbetükörben a gumicsont is
ismeretlen sebességgel kommunikál
a valóság
láthatatlan


(Befejezése következik)

2019. október 8.

Szóljon hozzá!