Kölcsön adott sorok: Arany János

Barzii din Wales – A walesi bárdok 

(Traducere de Csata Ernő)

Rege Edward, rege englez,
Pe calul șarg a mers:
S-o văd doar, evaluând,
Provincia Wales.

Are râu și pământ bun?
Iarbă grasă-n șes?
I-a folosit udatul:
Cu sângele frățesc?

Și poporul, dat de Domnul,
E fericit fudul
Cum doresc, așa ca boul,
Care trage jugul?

Maiestate! Walesul
E sigur, cel de preț:
Cu pământ, râu, pășuni,
Având și munte, șes.

Și poporul, dat de Domnul,
E fericit, Sire!
Colibele toate tac,
Ca niște morminte.

Rege Edward, rege englez,
Pe calul șarg a mers:
În jur liniște, tot drumul,
Ținutul mut și șters.

Montgomery e cetatea,
Unde poposește;
Montgomery fiind stăpânul,
Primește pe rege.

Vânat, pește și bucate,
Bun de ochi, gură,
Ce sute de slugi aduc
Și văzul ți-l fură;

Tot ce rodește insula
Băuturi, hrane;
Și tot vinul ce spumegă
Dincolo de mare.

Domnilor! mie nimeni nu-mi
Închină un pahar?
Domnilor! câinilor de Wales!
Trăiască Edward?

Vânat și pește, și ce e sub cer
Bun de gură, ochi,
Văd eu : dar drac e închis
În orice nobil.

Domnilor, câini ticăloși!
Trăiască Edward?
Care va cânta faptele –
Să apară un bard!

Voinicii se privesc,
Din Wales veniți;
Obrajii de mânie,
De frică-s palizi.

Grai oprit, ton în suspans,
Suflul se abate. –
După ușă un om cărunt,
Un bard alb apare.

Rege, faptele el cântă,
Bătrânul începe;
Un zuruit, un horcâit,
Când lira izbește.

Un zuruit, un horcăit,
Ziua în sânge,
Fiarele la miros vin:
Vina ta e, rege!

Sunt uciși cu miile,
În grămezi, cruce,
Vii spicuie plângând:
Vina ta e, rege!

La rug cu el! e prea dur –
Poruncește Edward –
Merit un cântec moale;
Ș-intră un june, bard.

„Ah! spre golful Milford suflă
Briza de seară;
Jale de virgine, plâns de
Văduve apasă.

Nu naște sclav fată! mamă
Tu, nu alăpta prunc!…”
Regele dă semn. Ce prinde
Pe cel ajuns la rug.

Cutezător și nechemat
Un alt bard răsare;
Și cobza nu se dezice,
Acest cânt apare:

„Din lupte avem eroi –
Tu, Edward ascultă:
N-avem bard de Wales, care
Pe tine laudă.

Faptele lor plâng pe liră –
Ascultă tu, Edward:
Spre tine merge blestemul,
De la orice bard.”

Văd eu! – Regele va da
ordin cumplit, din mers:
La rug, cu oponenții
De barzi din Wales!

Slugile gonesc vraiște,
Prin țări, departe.
În Montgomery s-a nimerit
Un ospăț aparte.

Rege Edward, rege englez
Pe calul șarg a mers;
În jur totul în flăcări:
Provincia Wales.

Cincisute cântând a mers,
Bard-Wales în flamă:
Dar niciunul n-ar fi spus
Ca: să trăiască. –

Ah! ce urlă? ce cânt nocturn
Prin Londra, și stradal?
Primarul va fi spânzurat,
Dacă va fi vacarm!

E liniște; și zumzetul
Muștelor dispare:
„Vai celor, care se plâng!
Regele doarme.”

Hei! fluier, tobă, cânt!
Trombon, mai tare:
Blestemul de ospăț s-aud,
Răsunând din Wales…

După cânt, fluier, tobă,
Și corn de vestiri,
Cincisute cântă tare
Cântul de martiri. (*)

1857
(*) Istoricii sunt sceptici, dar legenda susține cu tărie, că Edward I., regele Angliei, după cucerirea regiunii Wells (1277), a executat cincisute de barzi de Wells, pentru a împiedica însuflețirea tinerei generații prin cântecele lor despre trecutul glorios, în scopul debarasării de jugul englezesc. A.J.


Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A Wellsi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Wells:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is teher;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti Wells ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim –
Elő egy Wellsi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehelet megszegik. –
Ajtó mögül fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

“Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény –
Parancsol Eduárd –
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifjú bárd.

“Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hívatlanul
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

“Elhullt csatában a derék –
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly Wellsi bárd.

Emléke sír a lanton még –
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng Wellsi bárd.”

Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegül,
Minden Wellsi énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. –

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A Wellsi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba Wellsi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
“Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A Wellsi lakoma…

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát. (*)

1857

(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetük dicső múltját zengve, a fiaikat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A.J.

2019. október 9.

Szóljon hozzá!