Ha lehet, még rongyosabb, mint a nagyvárosi hajléktalan, ám ez a legkevésbé sem zavarja, sőt! Csupa nagy márka a család, ezt csak azért, hogy már most tudjuk, kiről-miről van szó. Apuka azért a rongyos nadrágért háromszor annyit adott, mint amennyibe kerül egy élére vasalt finom szövetnadrág. Különben is ki hord manapság szövetnadrágot? A pedáns banktisztviselők, igen. Anyuka szintén toprongyba öltözött, a különbség csupán annyi, hogy neki a combhajlattól lefelé végig vízszintes csíkokat téptek ki a farmerből, sportos vonalait dehogy takargatja! Ha már ilyen csodálatos bádit adott nekem a teremtő, akkor ne is legyen takargatnivalóm! Ez a kedvenc mondása, s meg kell adni, igazat beszél. Egyszem gyermekük természetesen az ő hasonmásuk, ő is rongyokban élte le eddigi életét. Mi a látvány tanulsága? Tán hogy ez a család szegénységi fogadalmat tett, mint ama Ferenc, és nem hivalkodik, nem mutogatja, mije, mennyije van, illetve nincs, mert a fogadalmat, szóljon bármiről, komolyan szokás venni. Szó sincs ilyesmiről. A nadrág rongyos ugyan, de messziről látni, hogy a tépések, repesztések tulajdonképpen dizájnkellékek. Nem úgy lettek, hogy az egész család arca verejtékével a bányában vagy a földeken robotolt, netán menekülniük kellett, és még jó, hogy csak ruhájukat tépdeste össze a szögesdrót. Drámai feszültség kizárva, életükben nem történt semmi megdöbbentő, felkavaró, életveszélyes. És lám az ing, a blúz oké, menő márka, akárcsak a cipő, amiről messziről lerí, hogy legalább százötven euró. Az ilyen holmit nem szokás lejben bár félhangosan kifejezni. Tegyük fel minderre a koronát? Fóliázott ablakú országúti rakétából száll ki a Toprongy família, bár erre se ok, se magyarázat. A főtér mellett laknak a nagyúton, körülbelül háromszáz méterre attól a divatbutiktól, ahol épp dolguk van. Nem lepne meg, ha vásárolnának még egy rendet. Természetesen a legeslegeslegrongyosabbat.
Élt nem is oly régen egy Vablieux nevű pasas, aki jobb híján az öltözködés és a társadalmi betagolódás összefüggéseit vizsgálta. Elsőre megállapította, hogy az ember (lény, egyed) öltözködésével is kifejezi, melyik réteghez, csoporthoz tartozik. Ennél is többet – mondja – nem titkolt vágyát, hogy hova szeretne tartozni. Ezért aztán rendszerint drágább és nagyobb presztízsértékű ruhadarabokat ölt magára mint kellene, ha a társadalomban elfoglalt helyét, jövedelmét, adottságait és lehetőségeit vizsgáljuk. Úgyhogy teljesen tanácstalan vagyok. Még azt is megkockáztatom, hogy divat lett az ellendivat. Az elegáns, szép, hibátlan holmit behelyettesíti a nem elegáns, szép (?) toprongy. Készakarva használtam a szép szót, igaz, megkérdőjelezve. Mert a rondaság is esztétikai kategória, s úgy, hogy a divattal összebogozva szépnek láttatja magát. Nos, valami ilyesmi történt a Toprongy famíliánál is.