Nicholas Witchell szerint „1933-ig nem is hallott a világ a Loch Ness-i »Szörnyről«, azóta viszont rendszeresen, minden évben jelentik megjelenését. 1933 előtt a maival ellentétben alig érkezett egy-két jelentés. A publicitásnak ezt az 1933 előtti hiányát általában azzal magyarázzák, hogy a szóban forgó vidék roppant távoli és elszigetelt volt, és csak a tó északi partján húzódó országút 1933-as megépítése adta meg a szikrát, melynek nyomán azután az állatok híre elterjedt a világban.

Ebben sok az igazság. Habár éppenséggel az elmúlt évszázadokban a Felföldnek sokkal több volt a lakója, mint manapság. Mi több, azt követően, hogy a tizenkilencedik század elején megépült a Kaledóniai-csatorna, mely tény már önmagában is sok száz munkással gyarapította a környék lakosságát, a Great Glen divatos vidék lett a viktoriánus kor arisztokráciájának körében, s naponta gőzösök lapátjai kavarták fel vizet.”
És bár a tóban lakozó állítólagos Szörny meglétét még mindig élénken vitatják, a vidék népszerűsége, turisztikai vonzereje máig nem szűnt meg. Talán csak a média érdeklődése gyengült az idők során, de az is csak ideig-óráig. (Az ember azt hinné: a Ness-tó legendája így a legértékesebb, ha megfejtetlenül marad…)

*
„ 565-öt írtak… Szt. Columba, aki először vitte Skóciába a keresztény vallás hírét (a tó partján fekvő Abriachan faluban található az a kő, amelyről állítólag megkeresztelte a pogány picteket), úton volt Invernessbe, hogy ott meglátogassa az északi pictek királyát, Brude-ot. Életrajzírója, Adamnan jegyzi fel Szt. Columba élete című művében (6. kötet, II. könyv, 27. fejezet): »Egy bizonyos vízi szörny elűzéséről egy szent ember imája révén.« A szent olyan ponton érkezett a Loch Ness partjára, ahol lapos fenekű átkelőcsónakok közlekedtek. (Feltételezések szerint ez a Ness-folyó torkolatában vagy Urquhart közelében lehetett.) A pictek épp egy olyan embert temettek, akit úszás közben egy vízi szörnyeteg harapása halálra sebzett. A történet egyik változata szerint Szt. Columba az ember mellkasára helyezte a botját, s ezzel újra életre keltette. Egy másik változat úgy adja hírül, hogy az egyik pict ahelyett, hogy a szent prédikációját hallgatta volna, átúszott a folyón vagy a tavon, s eközben megtámadta és megölte a szörnyeteg. Szt. Columba, amikor meghallotta az ember kiáltozását, utasította az egyik férfit, hogy ússzon át a túloldalra, s az ott horgonyzó csónakkal térjen vissza. Adamnan így folytatja a történetet: »Amikor Lugne Mocumin meghallotta a híres és szent ember parancsát, késlekedés nélkül engedelmeskedik neki, ledob magáról minden ruhát, csak tunikáját hagyja a testén, és a vízbe veti magát. Csakhogy a szörny, amint észreveszi, hogy az úszó felkavarja a vizet, feljön a felszínre és dörgő hang kíséretében, tátott szájjal a férfi felé siet. Amikor az áldott ember ezt észrevette, felemelte szent kezét… Isten nevét hívta segítségül, a Kereszt megváltó jelét rajzolta a levegőbe és azt parancsolta a vérszomjas szörnyetegnek: Nem mész közelebb, sem meg nem érinted az embert; menj vissza hamarjában. És akkor a szent hangja hallatán a szörnyeteget rémület fogta el, és gyorsabban menekült el onnan, mintha kötelekkel húzták volna vissza.«
Amit ezek után összeírtak a tóbeli élőlényről, az megtöltene egy jókora könyvtárat. Mindent, persze, nem érdemes idézni, az viszont tény, hogy 1933. október 17-én kelt az az olvasói levél, mely a The Scotsman c. lapban sárkány-jelenségként mutatja be a Szörny létezését.

*

A Cromwell-féle brit köztársaság idején , a XVII. sz. közepe táján egy helyőrségnyi angol katona parancsot kapott, hogy Invernessből fagörgőkön a tóhoz szállítsanak egy hajót, vízi járőrözés céljából. Egyikük, Richard Franck lovastiszt szorgalmasan papírra vetette úti észleléseit. Ő a Szörnyet valamiféle úszó szigetként érzékelte, amely látszatra összegabalyodott vízinövényekből állott. (Ámde ilyen növények a tóban nem élnek – ezek szerint mégis csak élőlény lehetett a látomás?)
1731-ben a gyarmati katonaság utat kezd építtetni a tó mentén, amelynek telepén sok száz katona dolgozott. Egy 1769-ben kiadott könyvben említés történik e munkálatokról (de a könyv csak 1964-ben bukkant fel, ráadásul Új-Zélandban): „Az útépítők többször is láttak két víziszörnyet a tóban. Úgy vélték, ezek a bálnák valamely válfajához vagy valamely ismeretlen tengeri állatfajhoz tartozhatnak, amelyek egy, a földfelszín alatti átjárón keresztül bejutottak a tóba, és aztán túlságosan nagyra nőttek ahhoz, hogy vissza tudtak volna térni.”
„1802-ben Alexander MacDonald, egy Abriachan-i kisbirtokos elmondta a Loch Ness korábbi vízfelügyelője, Alexander Campbell valamelyik elődjének, hogy többször is látott egy furcsa állatot a tóban. Egyszer MacDonald segítségére sietett egy, a hegyoldalról lezuhant báránynak, amikor egy lény jött fel a víz színére, és legalább ötven yardra megközelítette. A férfi rövid nyúlványokat látott az állat testén, s a teremtmény ezekkel hajtotta magát előre a vízben. Azután a lény egyszer csak visszafordult, és visszaúszott a tó közepe felé, végül alámerült, s eközben 500 yardos körzetben jókora hullámverést keltett maga körül. MacDonald úr elmondta, hogy megítélése szerint az állat körülbelül húsz láb hosszúságú volt, és egy szalamandrára emlékeztette…”

*
1933-ban került a sajtóba az az emlékezés, melyet az egykori portlandi herceg fogalmazott: „Amikor 1895-ben megszereztem az Oich-tavon és a Garry-folyón való horgászat jogát, az erdész, a fogadós és a segédhalászok egy úgymond rettenetes nagy bestiát emlegettek, ami fel-fel tűnik a Ness-tavon.”
Nicholas Witchell olyan hiedelemmel is találkozott, hogy aki a Szörnyet észleli és beszél róla, később valamilyen szerencsétlenség áldozata lesz. Talán ezért (is) félnek a helyiek a tanúságtételtől…

(Folytatjuk)