Ágoston Hugó: Kiterjesztik a zöldség-programot

A hír nem pont így szól, hanem úgy, hogy Romániában jó eséllyel más zöldségekre is kiterjesztik a paradicsom-programot. Jó program, komolyan mondom, különösen a rózsaszín, kásáska fajta paradicsom finom, de sajnos egyáltalán nem biztos, hogy kiterjesztik. Igen, egy ilyen életbevágó elképzelés sorsa olyan lényegtelen mozzanatok függvénye, mint az elnökválasztás vagy a bizalmatlansági indítvány kimenetele.

Nos, az elnökválasztási kampányról ma még szabad a közrádióban jegyzetelni, mert miután a hadjárat megkezdődött, holnaptól már nem szabad – úgyhogy dicsérhetem megvédhetem a kormányt a bizalmatlansági indítvány ellen, a zöldség-programból kiindulva.

Természetesen tudom, hogy kormány eredményeiről nem az elnökválasztás részeként beszélek – az elnökválasztás ugyanis nálunk nem eredményekről és programokról szól. Ezzel szemben a kormány leváltása nagyon is kapcsolódik az elnökválasztási kampányhoz, és ha az ellenzék emberei komolyak – ahogyan azt érdekképviseleti szövetségünk elnöke egy tévéinterjúban ismert hamiskás mosolyával megjegyezte –, akkor talán meg is történt. (Mármint a leváltás, nem a zöldségprogram.) Végül volt rádiós igazgatótanácsi tagként azt is szóvá kell tennem, hogy a román közszolgálati média nagyon maradi: kínosan ügyel a kampányban arra, hogy minden jelöltnek kicentizetten arányos műsoridő jusson, egyenesen vaskalapos, nem úgy, mint a szomszéd országé, amely szabadon nyomja a kormánypárti választási szöveget. (Miközben elnyomja az ellenzékét, az ellenzék jelöltjeit kizárólag negatív kontextusban emlegeti).

Látható, milyen nehezen durálom neki magam a román kormány dicséretének. Sorolják a Dancila-kabinet kudarcait és ostobaságait elegen mások, hol jogosan, hol igazságtalanul, a bizalmatlansági indítvány vitáján az ellenzék bizonyára sok cáfolhatatlan érvet is felsorol. Az azonban, hogy az államelnök egyenesen minden idők legrosszabb kormányának nevezte, túlzás, és logikai csapdát is rejt, ugyanis ő maga, aki ezt állítja: minden idők legpasszívabb, legeredménytelenebb román elnöke.

Biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége nem úgy gondolja, hogy nagyon rossz ez a kormány. Még a saját, túl ambiciózus programjához képest sem, amellyel választást nyert. Ha meg igen, akkor megint csak paradoxonnal állnuk szemben. Románia évek óta dobogón van az EU-ban a gazdasági fejlődés és az életszínvonal emelkedése tekintetében. A Világbank a minap javította ismét becsléseit a román gazdaság 2019-es, 2020-as és 2021-es pozitív alakulására vonatkozóan. Az EU vezetői egyhangúlag dicsérték az Európai Unió Tanácsa soros elnökeként végzett tevékenységét. Románia egyre másra éri utol ebben-abban a mutatóban a többi európai országot, Magyarországot is. Minden idők legnagyobb költségvetési befektetéseit eszközölte, többek között olyan területeken, mint az egészségügy és az infrastruktúra. Példátlan mértékben növelte a szociális védelmi juttatásokat, a béreket az oktatásban és főleg az egészségügyben, meredeken a nyugdíjakat. És egyáltalán nem mellékesen kezdeményezett jó törvényeket is, amelyek közül jónéhányat az RMDSZ is megszavazott.

A zöldség-program metafora is lehetne. A hajdani agrárországnak –miután jelentős szocialista iparát, nagyüzemi tömegtermelését a rendszerváltozás után a sokoldalúan fejlett kapitalizmus jórészt felszámolta, egy részét magánosította – ismét fontos forrása a mezőgazdaság. A kormány érdeme, hogy a termelők és az állattenyésztők pontosan, időre hozzájutnak a jelentős támogatásokhoz, kiterjedt öntözőhálózat épült – de nem is sorolom tovább, nehogy engem is túlzó „vívmányjelentésekkel” vádoljanak, mint a mezőgazdasági minisztert.

Nem, a baloldali kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány célja még csak közvetve sem a lakosság életminőségének a javítása. Bár az emberek többségét elsősorban a megélhetés, a bérek, a nyugdíjak foglalkoztatja, jóval kevésbé, hogy éppen ki kivel s miért veszett össze. Ha ezt vesszük, ebben nem akarnak „változást”.

A kormány megbuktatásának tétje félreérthetetlenül és többrendbélileg politikai. A hatalom kiterjesztéséről van szó. Elsősorban a győztes tábor jelöltjének előnyt biztosíthat egy hónap múlva az elnökválasztás két fordulójában. Szinte azt lehet mondani, hogy a győztes mindent visz, a vesztes mindent veszít. Vae victis! Előfordulhat, hogy Iohannis túl biztos volt a dolgában, és – azzal sem törődve, hogy a szociáldemokraták közismerten hatékonyak ellenzékben, kisebbségből eddig fölényesen megnyertek minden parlamenti és önkormányzati választást – belesodorta magát és alakulatát ebbe a játszmába, csak hogy biztosítsa még öt évre a mentességét? Ugyanis őkelmének vaskos korrupciós ügyei vannak ám eleltatva, sokkal súlyosabbak azoknál, amelyek miatt Liviu Dragnea pártelnök leszámolás áldozata lett!

Fontos tét az is, hogy ki lesz végül Románia európai biztosa, miután Rovana Plumb fennakadt a szitán (amely másoknak, törzstag országok jelöltjeinek jóval kevésbé sűrűnek bizonyult); Iohannis „ő kormánya” nyilván egy jobboldali jelöltet javasolna, elképzelhető tehát, hogy kinek drukkol most Európában a néppárti többség (remélhetőleg passzívan, miután éveken át elnézte egy imposztor visszaéléseit).

A legfontosabb tétje azonban a mai bizalmatlansági indítványnak az igazságszolgáltatás fölötti uralom megszerzése. Ahogy a hivatásos antikorruptakról kiderült, hogy ők maguk (is) korruptak, most a bírói függetlenséget korábban aggódva féltő Iohannisék avatkoznak be durván az igazságszolgáltatás dolgaiba. Az államelnök nemrég nyíltan egy főügyész lemondását követelte (az meg is történt), tegnap pedig bejelentette a bírák és ügyészek bűntetteit kivizsgáló ügyészség (SIIJ), a Sectia Speciala nyomán nemes egyszerűséggel SS-nek rövidített részleg felszámolását! Ahogyan egy kiszivárgott hangfelvétel szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök a bírák és ügyészek bűntetteit kivizsgáló ügyészségől mondta: a PSD kormányon való maradásának a tétje „nem feltétlenül a miniszterelnöki tisztség. A tét sokkal nagyobb. A tét a dossziékhoz kötődik, a speciális osztályhoz az ügyészek kinevezéséhez. Remélem, nem akarják, hogy visszatérjünk…” Hogy hova térne vissza Románia? Oda, ahonnan talán nem is ment el teljesen. Ki használhatja politikai rendőrségként a titkosszolgálatokat – ez a tét.

Ebben a kétségtelenül bonyolult helyzetben az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány megszavazásával – a „változtatás és az új esély megteremtése egy új csapattal” jegyében azok oldalán buktatna kormányt, akik a törvény fölött álló, felelősségre vonhatatlan magisztrátusokat akarnak, fel akarják számolni törvényt törölve a speciális ügyészséget.

A minap Markó Attilát a legfelsőbb bíróság kilenc társával együtt jogerősen felmentette a DNA vádjai alól, miután tavaly a bukaresti táblabíróság alapfokon öt év letöltendő börtönre ítélte egy visszaszolgáltatási ügyben. Az eset óriási port vert fel, a magyar kormány érdeme, hogy védelmébe vette az RMDSZ-es politikust. A felmentő ítélet annak köszönhető, hogy a régi banda, a toxikus három grácia (Laura Codruta Kövesi, Livia Stanciu és Cristina Tarcea – sub aegida Monica Luisa Macovei) helyett három új, igazi független szakmai tekintély (Lia Savonea, Alina Corbu, Adina Florea) harcol fontos intézmények élén, iszonyatos politikai nyomás alatt az igazságszolgáltatás függetlenségéért. A mostani döntés, amelynek Markó Attila miatt is örülhetünk, gyakorlatilag a DNA vezetőinek és cinkosaiknak a végső bukását kellene hogy jelentse. Nem fogja jelenteni, sőt, Kövesi az EU fő vádhatóságának élén lészen eljövendő magasabb szintre emelni a korrupció elleni – értsd: egyesek korrupciója elleni – harcot.

A SIIJ léte vagy nemléte vízválasztó. Ha megszüntetik, akkor mindenki hibás, aki ehhez hozzájárult.

Mire ezek a sorok megjelennek, alkalmasint ki is derült, hogy megbukott-e vagy sem a Dancila-kormány. Amit nem tud senki, az, hogy amennyiben megbukott, mi következik Romániában.

Utóirat

Csütörtökön, 2019. október 10-én Románia parlamentje megszavazta a hat ellenzéki párt által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, a Dancila-kormány megbukott. A kiterjesztés elmarad, több esélye van a megszorításoknak. Sok nyugalomra nem számíthatunk. Az RMDSZ-ről csak annyit – utána meg semmit –, hogy mint ígérte, ne felejtsen. Az erdélyi magyarok sem fognak felejteni.


Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019.10.10.

2019. október 10.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights