A völgyben most váltunk őszire, de hát hol nem, a bátyám is most vált őszire, könnyű neki, mert van blézere, holott nem is tudja, mi az a blézer, akárhogy is nézem, márkás rongy, ritka divatcikk, ha jól emlékszem, kampányban valamelyik menő politikus ilyesmiben prezentál, nem is bírom elhallgatni, mert megnézem a címkét, Angelo Litrico, még jól is hangzik, ha úgy vesszük, a blézernek nincs nagy története, de azt gondolom, még mindig szebb, mint más blézer-sztori, hogy bemegyünk a butikba, mert nem, ezt a blézert roma asszony hozza, kínálja a völgyben fűnek-fának, azt mondják a férfiak, nem kell, mi nem viselünk ilyent, végül bátyámra sózza, mindösszesen 1 lejért, hogy ne vigye haza, látom hát a bátyámat blézert viselni, az az igazság, hogy mint árbocrúdon a löttyedt vitorlaponyva, hát még jó, bátyámra S méret talál, mert nem egy Góliát, az Angelo Litricót pedig XL-re szabják, mondom, ez nem nagy baj, hanem a kalap, hagyja a fenébe, amikor blézer van rajta, de nem hagyná semmiért a keskeny karimás kalapot, ami ráadásul méregzöld, tudom, azért nem hagyná a kalapját, mert a szél simán lefújja a tar fejét álcázó hosszú hajtincseket, amit csak úgy könnyedén, egyik fültövétóől másikig elérően jó rutinnal átdob, na de itt a blézer a fontos, bátyám Szent István napján veszi fel a blézert, azt hiszem, először, abban jön-megy, nézi, hogy egy kiránduló csapat kolbászt és flekként süt rácson, egészen kiakadok, amikor látom, hogy a bátyám ölben hordja nekik a cándrát, mindenesetre távolról nézem, mi folyik ott, mert nem az, hogy az ürgék hússal húst esznek, a zsíros pecsenyét meg kézzel szakítják széjjel, hanem látom, hogy az udvarban bátyám a legnépszerűbb ember, feszt a vállát veregetik, nem érti, mi van, áll sután, mindegyre végignéz magán, sejtem, arra gondolhat, hogy hát a blézer, mert mire, ha nem, úgy is van, megnézheti magát, szép rozsdás foltokkal van megtöltve az Angelo Litrico-kabát, mert itt minden kabát hiába blézer, sebaj, másnap a szokásos lehangoló szürkeség, bátyám újra a zöld, kalácsfonásos mintával kötött gyapjúblúzban, méregzöld kalapban és a vágott szárú gumicsizmájában jelentkezik, kétségtelenül egy identitás, belátom, a bátyám így van készen, a blézer szegre akasztva akklimatizálódik, issza magába a pinceszagot, ott állok a balkon alatt, reccsen a panzió nyugatra néző gangja, igen, a visszatérő vendég, Jerica néni, a mázsás asszony egészen áthajol a balkon kerítésén, kérdezi, hol van a bátyám, megmutatom hogy itt, egyem a szívét, mindjárt jövök, mondja, bátyám rám pillant, látom, tekintetében nincs félelem, gyanakvás, nincs tartásában sutaság, sőt nagyon is természetesen várja, hogy Jerica néni jöjjön le a lépcsőn, nincs ebben semmi, Jerica néni is régi bútordarab, megszokjuk, egyik lábán tűzpiros, másik lábán rozsdaszínű zoknit hord, házilag kötve mind, francba a blézerrel, még hogy Angelo Litrico…