Ma nem úgy ülepszik dalod
tollad hegyére,
mint anno, ha kiült a költő
ama dombtetőre.*

Most a versben,
– akár a köznapi őserdőben –
madarak tűnnek el
kígyók bendőjében.

Éjjelente aztán hallgatod
a csontok koccanását,
mint porladnak szerre
vérszín-iszonyattá

s mint alakul át a
madárdal méreggé,
szárnyak színes álma
bűzös végtermékké.

Reggel dagadt szemmel
fújod az indulót:
egyszerre ébreszted
a madarat s a kígyót.

*Utalás Petőfi Sándor „ Itt van az ősz, itt van ujra….” c. versére.