Lesz kicsi hóharmat, fehéren csillogó lepedő, éppen csak megmutatja, merre járnak az őzek, szarvasok, merre járnak a kóbor kutyák, a senkik, a gazdátlanok, megmutatja, merre járnak a nyulak, a varjak, a hollók, de inkább a hollók, mert a fekete madarak repülve élesebb árnyékot vetnek a nagy fehér hóharmatra, a varjak fagyos avar alatt piszkálnak csőrükkel, keresik a reményt, a nyulak nem is húznak vonalat a hóharmatba, ilyen gyermekkorban van csak, mert kimérgeznek valamennyi nyulat a mezőkről, kimérgezik a gyermekkort is onnan, hanem Béni, a szomszédom mondja, a reggel járt nála az angyal, én pedig hozzáadom a szép, majdnem szikrázó fehérséget, feldob a hangulat, talán valami készül, hát persze, hogy készül, noha az advent még messze, ettől eltekintve lehet hogy Béni is várja az angyalt, csakhogy ilyesmiről felnőttkorban nem beszél az ember, az is lehet, hogy Béni csak álmodja, hogy jár nála az angyal, igaz, nem visz semmit neki, majd máskor, ígéri meg Béninek az angyal, viszont hagy hosszú hajszálat a párnán, elég nem szép, mondom, ha úgy kap az angyal, vájdlingban felhalmozva mosatlan lábosokkal az asztalon véres-májas hurka, bűzlő hagymahéj, füst mindenekelőtt, hideg, tömény füst járja Béninél, bár biztatom sokat, dobja ki a repedt ókori érckályhát, megesz mindent, eleven húst, tüdőt, kéményseprők sem nyitnak be agglegényhez, agglegényhez benyitni kéményseprők nem szoknak, jobb is, ha nem, rémlik, Béni ágyán ülve egyszer magam is látok hosszú hajszálakat, de erről egy szót se, mint tudjuk, a dolgoknak úgy van értelmük, ha nem kell abbahagyni, ha folytatni tehet valamit valahonnan, és lám, Béni a meglepetést fokozni is tudja, azt mondja, az angyal tűsarkú cipőben jár, mert reggel megnézi a nyomát, dehogyis a róka, a kertek alján megy el, mint általában, hm, tűsarkú cipő, mondom Béninek, hogy én is mondjak valamit, azt is mondom, a helyzet nem annyira reménytelen, lehet, az angyal kifog a dolgon, eljön még nagy hóesések előtt, délben a hangulatom konstans, bár elmegy a hóharmat, mégis, mégis, mert udvaromon áll sudár fenyő, az angyal tán majd feldíszíti, ha eljön az idő, hallom, Béni a fészerben matat, megyek megnézni, mit csinál, ül egy csutakon, fenőkővel fejszét élez, úgy jár a keze, mint egy lendkerék, a fejsze hideg élére időnként nagyokat köp, lehet, nem is angyal, szól Béni, most minek rontani a ronthatatlanon, angyalnak kell lennie, mondom, Béni hozzáfog hasítani hasít sok-sok tűzgyújtóst, könnyű, a fenyőnek csak fejszét kell mutatni szépen, ügyesen pántlikákra hasad, de a Tengőn élő fenyő göcsörtös, bogos, nem akar hasadni, viszont erősen átható illata van, sok macskamézet ereszt, Béni felegyenesedik, roppan a dereka, azt mondja, lehet nem is a hóharmat, hanem csak kemény hideg, zúzmarás éjszaka, merthogy ilyen hamar elmegy.