Fémketrec is készült, ha netalán tán sikerülne elfogni Nessiet…

A Ness-tó lefilmezett „állatai” hamarosan bekerültek a parlament vitáiba is. Valaki azt javasolta, vizsgálják át húzóhálókkal a tó egész vizét, mások a légierő őrjáratait mozgósították volna. Ám a parlamenti többség jól szórakozott a felvetéseken, a kormány sürgetőbb feladatokra hivatkozva hárított, s akadt, aki magánvállalkozásba utalta a tó feltérképezését.
A Daily Mail c. napilap úgy vélte, most szerencsét kovácsolhat a helyzetből és saját vállalkozásban szervezett expedíciót a Ness-tó és környékére. (Sokak szerint ez a kutatósdi sokat ártott az ügynek, a későbbiek alakulását tekintve…)
„M. A. Wetherall, a Királyi Földrajzi Társaság és a Londoni Állattani Társaság tagja fotósával, Gustave Paulival és a Daily Mail egyik újságírójával, F.W. Memoryval december közepén érkezett Invernessbe. Hajót béreltek, és érkezésük után néhány nappal furcsa lábnyomokra bukkantak Dore közelében a tóparton. A Mail december 21-i száma hatalmas főcímmel jelent meg: »A Loch Ness-i Szörny nem legenda, ha-nem valóság.” Wetherall úrtól a következőket idézték: »Négyujjú állat, és lábai vagy mancsai körülbelül 8 inch átmérőjűek. Szerintem igen erős, nesztelen járású, körülbelül 20 láb hosszú állatról lehet szó. A talált nyomok tisztán mutatják a mancsok kitüremkedéseit és a karmok körvonalait… Meg vagyok győződve róla, hogy úgy lélegzik, mint egy víziló vagy egy krokodil, és csak az egyik orrlyukát dugja ki a vízből. A nyom, amit találtam, csak néhány órája volt ott, és egyértelműen arra utalt, |hogy az állat a közelben tartózkodik, s reménykedtem is, hogy megtalálom.”
Ettől kezdve a kétkedők a gúny és az ugratás fegyverével hadakoztak a hihetetlennek tűnő jelenség ellen. A sajtó terén a The Times lendült ellentámadásba: paródiát közölt egy képzeletbeli expedícióról.
„Nagyrészt a The Times bátorításának köszönhetően, azonnal expedíció indult a Ness-tóhoz a tapasztalt Sir Chauncery Foulenough admirális, a nagyvadakra specializálódott vadász vezetésével. Az expedícióban részt vesznek motorcsónakok, búvárok, filmvállalatok, geológusok, archeológusok, zoológusok, paleontológusok, hidroplánok, vadászinasok, mesterlövészek, halászok, bálnavadászok, sajtimádók, újonc tengerészek és Stinkerbelle, a jól ismert tündér. Az expedíció célja a tó lecsapolása, azután búvárokat küldenek a mélybe és hidroplánokról lelövik Wendyt. Ma két geológust megharaptak, az egyiket egy diplodocus, a másikat pedig Seacale, az admirális orosz agara.”
Más lapok is bekapcsolódtak a lejárató hadjáratba, sőt, a Mail-féle expedícióban is akadtak „ellenzéki” elemek, amelyek hitelteleníteni próbálták a „nyilvánvaló leleteket”. Az elhíresült nyomokról kiderítették, hogy mindkettő ugyanazon jobb hátsó lábtól való, állításukat a róluk készített műanyag lenyomatokkal dokumenálták. Mindez nem szegte kedvét az elszaporodó szörnyvadász társaságok buzgalmának. „…Dugig volt velük valamennyi környékbeli szálloda – írja a szerző. – . Invernessben, a város fennállása óta először díszkivilágítást szereltek fel, s a vasúton érkezőket színes karácsonyfaégők füzére fogadta. A jelentések arról is beszámolnak, hogy Karácsony másnapján az autók mindkét irányban csaknem összefüggő sort alkottak Inverness és Fort Augustus között.
1934 január 4-én mutattak először jelek a buborék hamarosan bekövetkező szétpukkadására, amikor a Múzeum kiadta a lenyomatokról szóló, Dr. W. T. Calman állatfelügyelő és M.A.C. Hinton, helyettes állatfelügyelő által összeállított jelentését. A tanult úriemberek a következő, kissé fölényes nyilatkozattal álltak elő.
»Képtelenek vagyunk bármiféle jelentős különbséget találni ezen lenyomatok és egy víziló lábától származó nyomok között. A leginkább egy túlsúlyos, bár valószínűleg még nem egészen fejlett példány jobb hátsó lábának lenyomatára hasonlítanak. Az állatkertek főfelügyelőjének jóvoltából lehetőségünk nyílt arra, hogy egy élő nőstény ugyanazon lábárói lenyomatot készítsünk. Általános jellegét tekintve ez a lenyomat is megegyezik a Loch Ness-i lábnyomokkal, de a talp húsos részei által hátrahagyott lenyomatok sokkal teltebbek és kerekebbek, mint a kiszáradt, túlsúlyos példány vagy a Loch Ness-i nyomok tulajdonosa esetében.«
A jelentés nyomán arcok vörösödtek el, és zavart csoszogás kezdődött az egyik Fleet Street-i irodahelyiségben, míg a rivális irodákból hangos hahotázás hallatszott. A nyomokat valóban egy kitömött vízilóláb okozta, amely egy környékbeli lakos esernyőtartó állványának képezte részét. Máig tisztázatlan, vajon Wetherall úr összejátszott-e a lábtulajdonos fiaival, vagy maga is áldozatául esett-e a tréfának.”
Közben jelentkezett egy „szemtanú” is, aki 1934. január 5-én látta az állatot kiemelkedni a tóból és átvonulni az országúton.
Az ajándéktárgyak ipara, maga is részesedni óhajtván a sikerből, mozgósította belső erőit. „A Szörnyet ábrázoló tűpárnák, teáskannaburkok és csokiképmások között ott volt még »Sandy, a Loch Ness-i Szörny — három méretben — zöld, domborműves pamutbársonnyal borítva, jávai kapokszőrrel töltve«. Londonban egy híres vendéglőben Le file de sole Loch Ness elnevezésű ételt szolgáltak fel. Massachusettsben és Connecticutban az állatok új női ruhadivatot teremtettek. Egy egyszerűen csak „Loch Ness”-nek hívott együttes született: »karcsú, sötétzöld gyapjúruha csípőig érő, hasonló anyagból készült kabátkával, elöl hosszú, szürkeróka farokkal.«”

(Folytatjuk)