Rég volt, de igaz volt. Valamikor, közel harminc esztendeje, jómagam is ott bábáskodtam a romániai magyar újságírók szakmai szervezete megszületésénél, néhány évig még az egyik alelnöki funkciót is elvállaltam, amíg csak másfele nem vezérelt a közélet. Igaz, akkor Romániai Magyar Újságírók Egyesületének nevezték, manapság, már nem csupán szócsere, hanem fogalmi tisztázások eredményeként is, Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, azaz MÚRE a neve, és mind a betűszó kimondhatósága , mind tartalmi szempontok tekintetében így van ez jól.

Az azóta létrehozott, különböző irányokban többször is átalakított honlapról most idézem azt a bekezdést, amellyel annak idején indultunk: „az egyesület céljai közé tartozik az újságíróképzés támogatása, az újságírók jogainak és szabadságjogainak, méltóságának, illetve a sajtószabadságnak a védelme, a nemzetközi dokumentumoknak és a hatályos romániai törvényeknek megfelelően. Segíti a hazai sajtóműhelyeket a szakmai színvonal megtartásában, növelésében” Eddig az idézet, és most, amikor az újságírók legutóbbi, Gyergyószárhegyen megtartott tanácskozásának a dokumentumait olvasom, elgondolkodom azon, mi az, ami valóban változott, mi az, amit előre lehetett látni és mi az, amit nem. Nos, az online, a világhálós újságírás előretörését semmiképpen nem, noha akkor már megjelent egy-két jelzés bizonyos titokzatos postaládákról, amelyek számítógéppel összeköthetők, de a műszaki haladás egyelőre abban nyilvánult meg, hogy felbukkantak a telefaxok, amelyek leváltották az addig éjjel-nappal pötyögő-kattogó telexgépeket, és bizony a mobiltelefonok igérete is inkább csak fogalomként volt jelen. És amit a sajtószabadság éppen akkor feltörő varázslatában úgyszintén nem lehetett előre látni: milyen mértékben csökkenti majd a nyomtatott újságok példányszámait a különböző képernyőkön olvasható online média, a közösségi hírközlés hogyan alakítja át magának a kommunikáció szerkezetét, hogyan lép a néhány hírforrás helyébe a sok-sok hírforrás, azaz a közösségi média, amelynek hitelességét nem lehet és nem is érdemes vizsgálgatni, hiszen a mai, rohanó világban kinek van kedve és egyáltalán ideje hozzá. És közben megjelent a helyi kereskedelmi rádiók hálózata, az egy vagy két központi tévécsatorna is gyorsan elvesztette egyeduralmát, és történt még valami, ami nem forradalmian, hanem lopakodva-settenkedve, nem egyik-napról a másikra, hanem lépésről-lépésre változtatta meg az olyannyira óhajtott sokszínű közélet és a véleményszabadság jellegét. Immár jól felmérhető, hogy a politikai és gazdasági tényezők hogyan telepedtek rá kisebb-nagyobb mértékben a romániai magyar sajtóra, hogyan próbálták megtörni annak függetlenségét, hogyan igyekeztek fokozatosan a hatalom kiszolgáló eszközévé tenni, lemondatva a demokráciákban betöltött legfontosabb szerepéről, a választók, ha úgy tetszik, a nép és a közösség nevében végzett ellenőrzésről. Számos tekintetben ezért a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete jóval nehezebb helyzetben van, mint harminc esztendővel ezelőtt és a nagyváradi Szűcs László irányította új vezetőségnek ugyancsak jól meg kell kötnie azt a bizonyos ruhadarabot, hogy a jelenlegi körülmények között méltó maradhasson a szakmához, a hivatáshoz. Ha úgy tetszik, a népszolgálathoz, az emberséghez és emberiességhez, olyan körülmények között, amikor a fiatal újságírók jelentős része amúgy is létbizonytalansággal küzd. De már a tisztségek vállalása is méltó a feladat nagyságához, ezért csak előre, MÚRE!

Székedi Ferenc

Forrás: Bukareesti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény-rovat, 2019. október 18.