Volt egyszer egy kissrác.
Beiratkozott cselgáncs tanfolyamra. Első órán a mester a dzsúdó lényegéről beszélt az újoncoknak.
– Nem az erő a fontos – mondta –, hanem a technika. Az ellenfelet önnön nyers ereje segítségével, szinte erőfeszítés nélkül győzni le. Hagyni a támadót, rohamozzon brutálisan, majd finom mozdulattal visszafordítva ellene saját svungját, könnyedén ártalmatlanná tenni. Nyugodtan tegyetek fel kérdéseket, ha valami nem tiszta – biztatta a mester az újoncokat.
− Mi van akkor − kérdezte a kissrác −, ha az ellenfél is technikás és finom, nem rohamoz brutálisan és svunggal, hanem arra vár, hogy mi támadjunk durván és lendülettel?
− Jól van, okos, megjegyeztelek − mondta a mester.
Következő órákon, ha be kellett mutatni, mily elképesztően sokféleképpen lehet földhöz teremteni valakit, a mester mindig a kissrácot szólította ki a sorból szemléltető eszköznek. Nevettek is rajta a társai.
Hatvan év múlva, mikor már veszélyes minden esés, jó hasznát vette ennek. Remekül tudott felbukni, sosem törött semmije.

Forrás: litera.hu