Amikor még megvolt a Tehnó, nem volt gond egy akármekkora inoxlemezt megfogni, ezt csak azért, mert most három napig jártam, míg nagynehezen kaptam valakitől egy csíkot. Akkorát, hogy négy csavar fejét burkoljam.
Ezt egy régi ismerősöm mondja és lemondóan legyint. Rég hallottam, hogy valaki emlegetné az egykori mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyárat, ahol a legkülönb hűtőpultokat gyártották ország-világnak nem rozsdálló anyagból, s az inox mellett a rezet is nagyon rokonszenves fémnek mondták a melósok, akik a Szejke-napon Gábor Áron rézágyújáról énekeltek. De a prímet változatlasnul az inox vitte még a sarki kocsmában is, inox már, kicsi barátom, kérdezte Józsi Mózsitól a negyedik fél után. Mert ha inox, akkor vehetjük az utat hazafelé. Volt ennek a gépgyárnak egy titkos történelme is, ami szintén az inoxra épült. A hivatalos termeléssel párhuzamosan kiépült egy második, de egyáltalán nem másodlagos vonal is, ami azt jelentette, a kicsi ügyes munkaközösség mindent legyártott, amire szükség volt tavasztól télig egy háztartásban. A családnak, a rokonságnak, az ismerősnek, aki megfizette, vagy lekvittelte a nagy cserekereskedelemben. Egész múzeumot be lehetett volna rendezni a sok fuserholmiból, csak abból, amit elkoboztak a kapunál. A munkásosztályt nem lehetett leváltani, mondja bölcsen az inoxcsík boldog tulajdonosa. Ezért aztán ha valaki olyan ostoba volt, hogy hagyta magát megfogatni, a szajrét elvették, betették a raktárba, miután bejegyezték egy füzetbe, az illető pedig megúszta egy dorgálással. Hogy mi ment végbe valójában a gyárkapun belül, erről a különben népszerű és rendesnek mondott igazgatónak is lehettek némi segédfogalmai, amikor egyszer állítólag így fakadt ki: gyerekek, az esztergát ne vigyétek, mert holnap is termelni kell! Mindamellett az elkobzott holmi csak kis része volt annak a sokféle-fajta termelésnek, ami feketén és kiirthatatlanul létezett. Ami ma is használható kolbásztöltő, szőlőprés, különféle őrlő, konyhaedény és tál a legkisebbtől a legnagyobbig, étkészlet, minőségi vadászkés, bicska, mind ott készült, a Tehnóban. A raktárban gyűlő elkobzott holmit pedig a beszerzők adták tovább, ez is a vezetőség tudtával és beleegyezésével történt. Bukarestbe, Temesvárra, Galacra kellett menni nyersanyagért, ezért-azért, a beszerzők Pali bácsinál, a raktárosnál jelentkeztek: jöttünk választani! A füzet másodszor is előkerült, kivezették az ajándéknak szánt holmit, amivel az ajtónállók, titkárnők, ezt-azt jóváhagyó mérnökök, főkönyvelők, de még a minisztériumiak jóindulatát is meg lehetett nyerni! Olykor szilvapálinkával, pityókával, karácsonyfával kombinálva volt hatásos a művelet, de mindig sikerült, és ez volt a lényeg.
Mindez azért is eszembe jutott, mert minap egy maszeknél dolgozó melós elpanaszolta, kisfia kétkerekűjébe akart esztergályozni egy elkopott tengelyt, mire a tulaj azt mondta neki, ezt még elnézi, de a következőt már nem. Hagytam az illetőt, keseregjen tovább a világ színeváltozásán, és szidja a górét, aki nem hagyja, hogy meglopják. A nyár hamar telik, nemsokára előkerülnek azok a nagyszerű inox szőlőprések, lehet majd sajtolni a regáti szőlőt. Akár könnyezve is.