52. nap – október 22.

Pengő Zoltán ma, kedden délelőtt jelentkezett úti beszámolóval a Maszol.ro-n.
Kezdem visszanyerni a régi formámat, a betegség óta tegnap volt az első nap, hogy 40 ezer lépésnél többet tettem meg, ráadásul a lábam kifejezetten jól bírta. Vasárnap Yozgatban voltam, ahol Metin Özisik várt, aki nyugállományú ezredes, jelenleg pedig a helyi kereskedelmi kamara elnöke. Kommunikációs problémáim nem voltak, hála vendéglátóm fiának, aki angol tanárnak tanul.

Yozgatban nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis az egyik helyi múzeumban egy történész megajándékozott egy török zászlóval. „Nekünk a zászló szent”, mondta korábban Ahmet barátom, s nem túlzott, a félholdas-csillagos vörös lobogót ugyanis lépten-nyomon látni, nem csak középüléteken, hanem cégek székhelyén, magánházak homlokzatán, lakások ablakaiban.
Tegnap a Sorgun nevű kisvárosba értem, ahol ismét az önkormányzat vendége voltam. Egy kávézóban üldögéltem, s amikor megláttam, hogy megáll előtte egy nagy, fekete autó, amelyből két öltönyös, nyakkendős férfi száll ki, a yerköy-i tapasztalatok alapján már tudtam, hogy értem jöttek. Az 50-es évek borzalmait csak olvasmányaimból és filmekből ismerem, bennem a nagy, fekete autó mostantól kifejezetten kellemes érzéseket vált ki. Sorgunban először az alpolgármesternél viziteltem le, majd a város első emberénél, M. Erkut Ekincinél is.
Az igazi meglepetés később ért, amikor a kocsi ablakából megpillantottam a szállásomat, egy ötcsillagos wellness szállót. A termálfürdők látogatása számomra az élet nem is annyira apró örömei közé tartozik, amikor a mozaikkal kirakott medencében belemerültem a forró vízbe, úgy éreztem, mintha hosszú száműzetés után tértem volna haza, visszataláltam volna az éltető elememhez.
A termálvízben mintha eltűnt volna az izmaimból a sok száz kilométeres gyaloglástól felgyűlt fáradtság, a teljes ellazultság állapotában, szinte újjászületve másztam ki a medencéből. Igazi ajándék volt az az este, köszönöm polgármester úr!

Hagyományos török házak Yozgatban (Maszol.ro)