A Loch Ness-i Szörny létezése a második világháború utáni években kezdett mind közhelyesebbé válni. Az a hír járta, hogy amikor Nessie felbukkan a sajtó hasábjain, biztos jele annak: beállt az uborkaszezon a közéletben. (A Szörnyhöz később a repülő csészealjak is társultak, hasonló kisugárzással…) Az ekkor megjelent írások nagyjából a korábbiak fölmelegítései voltak.
Tény, hogy a háború idején enyhén szólva „összezavarodott minden… A tótól nyugatra fekvő területek mind tiltott zónának számítottak, és katonai célokra használták őket. A tó körül katonákat állomásoztattak, de mivel a csapatmozgásokkal kapcsolatosan hírzárlatot rendeltek el, a sajtó nem tudott beszámolni a katonák észleléseiről. Magát a tavat a hadi eszközök tesztelésére használták… Az első világháború alatt két tengeralattjáró is áthaladt rajta. Ha találkoztak is valami szokatlannal, ez titok maradt.
…1943-ban Francis Russel Flint egy motoros hajó parancsnoka volt; a hajó Leithtől Swanseaba tartott a Kaledóniai-csatornán. Fedélzetén húsz másik tiszt és beosztott. 1969-ben Russel Flint parancsnok így számolt be a történtekről: »Csodálatos, verőfényes nap volt. Inverness felől érkezve délnek tartottunk; Fort Augustus tőszomszédságában jártunk, és maximális sebességgel, körülbelül huszonöt csomóval mentünk. Elkényelmesedtünk; egyszer csak borzalmasat rántott a hajó. Mindenki megdöbbent. Azután előre néztünk. És ott volt. Egy nagyon nagy állat, ami azután eltűnt a háborgó vízben. Mindenképpen élőlény volt -— biztos, hogy nem hordalék vagy efféle.”
Russel Flint parancsnok azonnal a következő üzenetet küldte a Tengerészeti Minisztériumnak:
„Fájdalommal tudatom az Urakkal, hogy az orr jobb oldala a Loch Ness-i Szörnnyel történt ütközés során károsodott. Csökkentett sebességgel haladunk tovább Fort Augustusig.”…Az Urak nem voltak túlságosan elragadtatva ettől a híradástól, és Flintet „lehordták egy kicsit”, amikor visszatért a támaszpontra.
A háború után úgy tűnt, minden visszatér a rendes kerékvágásba. Ha tétován is, de megszólalt a hadi minisztérium és utalt rá, hogy az első háborúban aknákat helyezett el a tó vizében, azok bukkannak elő egyre másra. Csakhogy egy korábbi ellenőrzés azt mutatta ki, hogy az aknazárnak se híre, se hamva. Ráadásul évtizedekig nem is bírná ki épségben nagy nyomású víztömeg alatt!
1951-ben napvilágot látott egy – később kiderült: hamisított – felvétel, amelyet minden vonalon nagyon komolyan vettek (pedig az állítólagos állati púpok helyett csak vászonlapokkal jól álcázott szalmabálákat ábrázoltak). A kép készítője később beismerte a hamisítás tényét, de már késő volt: a Szörny körüli érdeklődés lángja újra fennen lobogott!
Ekkor pedig cselekvőleg színre lépett a BBC is…
„…Megkezdődtek egy különleges tévés nyomozás előkészületei. 1951 szeptember 26-án kilencven perces műsort sugároztak, amelyben a tárgyalóterembe került a »Szörny-ügy«, s itt egy »Igazság úr«-nak nevezett, álláspontját a tényekre alapozó ügyvéd és egy legendapárti ügyész érvelt a bíró és esküdtszék előtt. Az egész forgatókönyvet előre megírták, és hiába jelent meg személyesen oly sok szemtanú — köztük Alex Campbell, Lady Maud Billie és Lachlan Stuart —, nem nagyon törekedtek a bizonyítékok objektív vizsgálatára…
A két szereplőnek, »Denis Walters« Fleet Street-i újságírónak és »Bili Briggs« fényképésznek szemmel láthatóan sehogy sem sikerül előállnia egy jó sztorival. Walter azt panaszolja, hogy »Már öt napja senki sem látta a szörnyet. Tíz shillinget adtam ma egy srácnak, de nem volt hajlandó annyit se mondani, hogy látta azt az átkozott dögöt. Az anyja visszaadta a pénzem. Azt mondta, megrontom a gyerkőcét és ha még egyszer megpróbálom, akkor hívja a csendbiztost.« Így hát építenek egy modellt hordókból meg autógumikból, amelyet a terv szerint egy kötelekből, csigákból és szennyvízcsövekből összeállított elmés szerkezet segítségével végighúznak majd a tó felszínén; az egész szerkentyű kapcsolatban áll egy alkalmas helyen fekvő, romos házikó konyhájának szennyvízlefolyójával. Fondorlatos számításaikat azonban keresztülhúzza »Donald, a Szarvasvadász«, aki elcseni a modellt, és szalad vele a kocsmába; ott találja »Dunfield«-et, egy másik riportert, aki viszont egy kitömött vízilópatával henceg mindenfelé. Az utolsó kockákon egy újság főcíme villan fel: »Szenzáció a Loch Ness-en! A Szörnynek négy bal patája van!«
A műsorban utolsóként megszólaltatott tanú, Dr. Maurice Burton, aki akkoriban a British Museum természetrajzi részlegének helyettes állatfelügyelőjeként dolgozott, elmondta a »bíróságnak«, hogy ugyan egyik kollégája sem hisz az állatok létezésében, ő nyitott az új gondolatokra. Amint azt látni fogjuk, a jelenséget állattani szempontból vizsgáló Burton doktor egyszer szilárdan támogatta, máskor meg a legfurfangosabb kritikának vetette alá a »Szörny-elméletet«. A műsor a „Nem nyert bizonyítást” ítélettel zárult. ..”
Ennek ellenére 1951-ben sok jó megfigyelés született Nessie-vel kapcsolatban…

(Folytatjuk)