(összedobált gondolatok)

– Hát, szervusztok, ti gyorslábú évek,
elmentek s vissza sohsem tértek…
Tizennyolc év – egy szimbólum csupán,
egy hit, …, egy régi mítosz talán…

Ezt gondoltam, mikor a fehér ösvényen –
– a télnek eres tenyerében –
megindultam arra, merre az ég kékebb,
hol a nap vakítóbban fénylett.
Mintha csak Vince-napja lenne,
csepegni kezdett a fák jéglevele.
Azt mondják ilyenkor az öreg székelyek,
ősszel sok lesz a bor, s göndör fellegek
fogják látogatni a szőlősdombokat,
még a föld is mustot iszik majd, sokat.
De elfeledkeznek ilyenkor róla,
hogy sok szürke nap alkonya
hiába várja a göndör vízöntőt.

Így lesz ez életed sínylődő
káoszában: minden évedért
sarcot fizetsz, s ha majd egyszer kefélt
ruhában és ősz hajjal sétálsz az utcán
s alkonyatkor szemed elfut a fény után…
Nem jut eszedbe tizennyolc éved.
…de ifjúságod…, tán első szerelmed…

1969

Így volt ez életed sínylődő
káoszában: minden évedért
sarcot fizetsz, s ma ha kefélt
ruhában és ősz hajjal sétálok az utcán
s alkonyatkor szemem elfut a fény után…
Nem jut eszembe tizennyolc évem.
…de ifjúságom…, és első szerelmem…

2019