Ahogy a Szörny történetében napjainkhoz közeledünk, úgy lesz egyre szövevényesebb és zavarosabb a legenda. Igaz, a második világháború jócskán „beletenyerelt” az észlelések folyamatos menetébe, ugyanis „…a tótól nyugatra fekvő területek mind tiltott zónának számítottak, és katonai célokra használták őket. A tó körül katonákat állomásoztattak, de mivel a csapatmozgásokkal kapcsolatosan hírzárlatot rendeltek el, a sajtó nem tudott beszámolni a katonák észleléseiről. Magát a tavat a hadi eszközök tesztelésére használták. Tudvalevő, hogy a/ első világháború alatt két tengeralattjáró is áthaladt rajta. Ha találkoztak is valami szokatlannal, ez titok maradt. A második világháború alatt azonban a Királyi Haditengerészet egyik hajója — a parancsnok elmondása szerint — találkozott az egyik állattal. Elütötte.”

A karambolnak természetesen nyoma van a Loch Ness „szakirodalmában”. A szóban forgó motoros hajó parancsnoka, Russel Flint később jelentést tett az eseményről, rövid táviratban értesítve a tengerészetet: „Fájdalommal tudatom az Urakkal, hogy az orr jobb oldala a Loch Ness-i Szörnnyel történt ütközés során károsodott. Csökkentett sebességgel haladunk tovább Fort Augustusig.” 1969-ben azonban Flint kapitány már ekként részletezte az eseményt: „Csodálatos, verőfényes nap volt. Inverness felől érkezve délnek tartottunk; Fort Augustus tőszomszédságában jártunk, és maximális sebességgel, körülbelül huszonöt csomóval mentünk. Elkényelmesedtünk; egyszer csak borzalmasat rántott a hajó. Mindenki megdöbbent. Azután előre néztünk. És ott volt. Egy nagyon nagy állat, ami azután eltűnt a háborgó vízben. Mindenképpen élőlény volt — biztos, hogy nem hordalék vagy efféle.”
Vége lett a háborúnak, s a kíváncsi látogatók is újra tiszteletüket tették a legendás tó vidékén. De hiába jelentették (újra) sokan, hogy személyesen látták a Szörnyet, mert Flint kapitány jelentése nyomán a Tengerészeti Minisztériumban elkönyvelték: a Szörny elpusztult az ütközés folytán…
1957 fordulópontot hozott a Szörny történetében: megjelent Constance Whyte könyve, a Több, mint legenda. Ez az összefoglaló mű begyűjtött minden addigi bizonyítékot és olyan szemtanúi állítást, melyek komolyan vették a témát. A könyv szerzője, okleveles orvosnő, 1937 óta élt Invernessben, a Kaledónia csatorna igazgató-főmérnöke hitveseként. Egyszer felkérték, írjon összefoglalót egy magazin számára a Szörnyről, s dokumentálódás közben foglya lett a témának – megszállottan kezdte kutatni a tó legendájának valósághátterét. Könyve megírását ekként indokolta: „Írni kellett már egy könyvet. Mindig érdemes az igazságot keresni, de ebben a konkrét esetben egy fontosabb ok is vezetett: több olyan ember becsületét is meg kellett védeni, akik őszintén elmondták, mit láttak a Loch Ness-tóban. Egyes barátaim nevetség és megvetés tárgyává lettek, és úgy éreztem, ideje fellépni a sajtó és általában a tömegkommunikációs eszközök komolytalan és felületes hozzáállásával szemben.”
Nemes a szándék, de vajon hozott-e eredményt? Witchell könyve szerint határozottan – igen! „A Több, mint legenda sikerét a szerzőnek címzett levelek tömkelege is bizonyítja. Megjelenése egyértelműen az első, rendkívül fontos állomása volt a komoly kutatást kezdeményező kampánynak. Ennek ellenére a könyv első kiadását többek között a Lancashire-i Crompton Könyvtár Bizottság sem volt hajlandó állományba venni. »A Loch Ness-i Szörny egy nagy ostobaság«— mondta F.H. Sykes, Crompton város tanácsának tagja. Csak akkor gondolták meg magukat, miután az elnök is elolvasta a könyvet.”
Nicholas Whitchell érdekes kísérletet tesz könyvében: kiválaszt egy akármilyen Szörny-észlelést és összegyűjti annak elterjedését a világsajtóban. Bebizonyítja, hogy a fő témát minden lap a saját céljai és szándékai szerint hangsúlyozza, torzítja vagy „téríti” el. Az érdeklődési hullám növekedése újabb expedíciók elindítását ösztönözte. Átütő sikerrel egyik se járt. Viszont a BBC kommunikációs akciójának sikerét mások is szerették volna megismételni; „1958-ban a brit filmgyártók is úgy döntöttek, hogy ideje választ adni Hollywood 20000 öl mélységből felbukkanó szörnyére, s erre a szerepre természetesen Nessie -t szemelték ki. Az eredmény: Az óriás Behemót (The Giant Behemoth), amelyben a Szörnyről kiderül, hogy egy történelem előtti időkből származó, több mint 200 láb hosszú, radioaktív paleoszaurusz, amely a felföldi élet unalmait elűzendő dél felé vonul és ámokfutást rendez Londonban, amelynek során a város számos nevezetességét letapodja.”
A feléledt legenda nyomán még két erősen vitatott fotó is megjelent a Szörnyről, a visszhangok alapján viszont úgy tűnt, hogy az emberiség elérkezettnek látta az időt a komolyabb vizsgálódásokra. Hamarosan Nessie immár nem csak tóban felbukkanó állatként jelenik meg az újabb történetekben, hanem fogja magát, kiszáll a tópartra s életnagyságban áll az emberek elé.

(Folytatjuk)