Az a fene villámos

Az egyik budai villamosmegállónál ácsorgott egy öreg atyafi. Láda volt a kezében, a láda előtt pedig ott hevert a suba, mintha egy hatalmas alföldi komondor volna. Az öregen meglátszott, hogy minden vagyona nála van. Föl akart kapaszkodni egy kelenföldi villamosra. Fölkapja a ládát, fölkapja a subát és fölteszi a lábát a kocsi föl hágójára. A kalauz azonban ráripakodik: — Nem szabad fölszállani ekkora csomaggal!
Azzal csönget, és a kocsi elindul. Az öreg magyar dühösen néz a kocsi nyomába. Nem fér a fejébe, hogy az ő subája — csomag. Mert a suba még Amerikában is suba marad, és nem lesz belőle csomag még a tengerjáró hajón sem. Csak a pesti villámos tette meg véle ezt a csúfságot. Morfondírozik az öreg, és pipára gyújt. Pipaszó mellett aztán kisüti, hogy azért csomag a suba, mert össze van göngyölítve. Amikor megjelenik a következő kelenföldi kocsi, vállára veszi a subát, és fölszáll a villamosra. A kalauz azonban most is rácsördít: — Szálljon le! A kocsin nem lehet dohányozni!
A bús magyar nem akarván elhajítani a selmeci pipát, leszáll. És eteti ám mindennel, csak jóval nem a pesti villámost. Egyszer a suba csomag, másodszor meg nem szabad dohányozni. Elszívta tehát nagy keservesen a pipáját, amely sebesebben égett a nagy indulat miatt, ami az öreg magyarban forrt. Mire végére ért, ismét megjött a kelenföldi kocsi. Az öreg kiverte a pipáját, és most már minden baj nélkül elindult vele a kelenföldi állomásra a villámos. Látszott az arcán az öregnek, hogy alig várja, hogy odaérjen. Alig várja a vasutat, amely elvigye a fene nagy városból, ahol a suba csomag, s a villámoson nem szabad pipára gyújtani.

Délmagyarország, 1913. október 22.