ALTEREGÓ

Ked­ve­met más hor­doz­za,
Más örömének ra­gyog a fod­ra,
Ha ke­zed­hez érek.
Másban fo­gan hozzád az ének,
Másra ra­gyog fehérje fo­ga­id­nak,
Sze­me­id ke­gyet más szemének ad­nak.
Min­dig a más háta mögött állok.
Álta­lam más hoz ne­ked virágot.

ŐSZI FÁK

A Kert­ben az öreg al­mafák
A lábu­kon már alig áll­nak
Szédülten pis­log­nak egymásra
Mint akik már alig ne­vez­hetők fának
Gyümölcsük nincs iri­gyen bámul­nak
A fi­a­ta­labb nem­zedékre
Hogy ők már haj­ta­ni se tud­nak
Új ága­kat csak úgy elvétve
A délután a dom­bok közt
Mint fej nélküli lo­vas átüget
Ahogy megérin­ti a fákat
Va­la­mi ezüstfo­na­lak le­pik el
És fonják be a kérgüket
A nyu­ga­ti égről fárad­tan néz le rájuk
Sajnálkoz­va
Egy halványsárga nap
Le­fek­te­ti a sápadt gyep­re őket
És az árnyéku­kat.

Forrás: eirodalom.ro