valahol a Nyikó-mentén

álmaimban gyalogolok
belém kövesült régi tájakon ,
nem juthatok túl lomha árnyakon
milyen országrészt őriz itt a Csend
rég elvétette magát az Ősi Rend
miféle vad szelek kufárkodnak itt
vén fa csörgeti ezüst tallérjait
néha még szitál nyári permeteg
egyre ritkul az erdős rengeteg
Isten egére rézsút nézhetek
felsejlenek emlék-részletek
sejtjeim rejtekén bár esetlenül
a jó Öregúr álomba szenderül
gyom gyomot terem rom-parókián
oson a vén est mint soson-indián
az álombéli táj egy nagy riadalom
visszhangjait már ébren hallgatom

Forrás: Hargita Népe, Műhely melléklet, 2019. október 25.