(halottainkra gondolva)

Körbe se kell néznem,
hisz belülről tűntek el,
a tudat, a szív tájáról,
maholnap lehunyt pilláim mögül is
Pancsi bá’, a vén piás
s a sok hű pajtás,
(összefogott kujakunkba fújva
hívogattuk egymást)
meg a félszemű banya,
ki mustárt kent a puliszkára,
azzal etetett –
hozzájuk idomított szavam,
s a vackor íze,
cickafarkas, buja rétek
verőfénye,
föld-melegből
kibukó pityóka
s a habzó lovak
csípős illata –
hova tűnt el mind
és nélkülük mi maradt,
kivé lettünk mi?

A szerző fotója