Mínusz öt fok lehetett, amikor Zygmunt fehér Volkswagenje a park jellegzetes, vörösre és sárgára festett, diadalívszerű, kerámiatetős kapujához gördült. A lengyel újságíró kiszállt és megvásárolta a négy belépőt. Fejenként 4 fen, azaz 40 fillér volt a jegyek ára. Mihelyt Zygmunt visszatért a pénztártól, kitárták előttünk a kaput, és a kocsi begördült a diadalív alatt.
Hosszú sétány közepén haladtunk lassan előre. Kínai családokat hagytunk le, akik levegőzni jöttek ide vasárnap, és velünk szemben is özönlöttek a park látogatói. Jobbára vattával, esetenként műszőrmével vagy bárányprémmel bélelt kabátokat viseltek, szürke, barna, kék színekben, legtöbbjük mellén Mao-jelvény. A park hatalmas fái valószínűtlenül sápadtan olvadtak be a színtelen föld hátterébe — azt, hogy itt valaha fű is nőtt, tavaszig nehéz volt elképzelni. A sétánytól balra játszótér zsibongott: csúszda, hinta, forgó, mászókák és ezernyi gyerek.
A kínai gyerekeket a hidegben úgy felöltöztetik, hogy szinte gurulnak, de ahogy kitekintettem az ablakon, ámulva láttam, hogy a mínusz öt fokos hidegben is hátul hasított „gyorstüzelő” nadrágocskákat viselnek. A játszadozók ruházata jóval változatosabb, színesebb volt, mint azoké, akik felügyeltek rájuk. Mintás ruhák, köpenyek, kabátocskák, sapkák — a fantáziadús öltözködés megrekedt a gyerekek világában. Komoly, felnőtt ember nem ad ilyen külsőségekre. Nem új ruha, hanem az áldozatvállalás szelleme teszi az igaz embert — olvastam ekkor már a Zsenmin Zsipaóban.
A kocsival egészen a sétány végéig hajtattunk. Itt a sétány véget ért, s egy húszfokos emelkedő vitt fel a park észak—déli tengelyén végigfutó, széles, kövezett útra. A kizárólag gyalogosok számára nyitva álló régi építményen balra fordulva a Jó Termésért Való Imádság Kapuját pillanthattuk meg, mögötte pedig a Jó Termésért Való Imádság Templomának csodálatos, mélykék, háromszorosan egymásra rakott köríves tetejét. Balra egy kisebb, hasonló stílusban emelt épület, az Ég Császári Boltozatának Temploma dugta ki kék süvegét egy másik kapu fölé. A Boltozatot a kör alakú Visszhang-fal veszi körül: vezeti a hangot, s ha fülünket hozzá közelítjük, hallhatjuk annak szavait is, aki a másik oldalon, a templom mögül suttog. Még tovább a „háromhangú kövek” és a kör alakú áldozati oltár emelvényéig juthattunk volna: a sajátságosan kínai építmény közepén kimondott szó úgy hangzik, mintha egy hordóból szólna.
Úgy hangzott volna. Ám ezen a napon nem jutottunk el a háromhangú kövek misztériumáig.
Eddig az ősi, a Ming- és Csing-dinasztia idején emelt híres épületekről beszéltem. De nem csak ezt láttuk.

Következik:

Baracs Dénes: Hat óra a Tientanban (3): ÉLETRAJZ VÖRÖS ALAPON