Edgar Allan Poe: Álom az álomban

Vedd csókom homlokodra!
S most, tőled búcsúzkodva,
Ennyit hadd bevallanom –
Jól gondolod: életem
Merő álom, édesem;
De ha a remény elszáll
Egy napon vagy éjszakán,
Ébren vagy látomásba’,
Nem mindegy? Szintúgy fájna.
Mit látunk, s látni vélünk,
Csak álom álma, létünk.

Hullám kínozta parton
Állok, zúgok, morajlok.
Kezemben homokszemek,
Aranyfényben fekszenek –
Pár szem! mégis, hogy kúsznak
lefelé, mélybe hullnak,
Miközben sírok –sírok!
Istenem! hogyan lássam
El magam jobb fogással?
Nem óvhatok kegyetlen
Hullámtól meg egyet sem?
Mit látunk, s látni vélünk,
Csak álom álma, létünk?

A Dream Within A Dream by Edgar Allan Poe (809 –1849)

Take this kiss upon the brow!
And, in parting from you now,
Thus much let me avow —
You are not wrong, who deem
That my days have been a dream;
Yet if hope has flown away
In a night, or in a day,
In a vision, or in none,
Is it therefore the less gone?
All that we see or seem
Is but a dream within a dream.

I stand amid the roar
Of a surf-tormented shore,
And I hold within my hand
Grains of the golden sand —
How few! yet how they creep
Through my fingers to the deep,
While I weep — while I weep!
O God! Can I not grasp
Them with a tighter clasp?
O God! can I not save
One from the pitiless wave?
Is all that we see or seem
But a dream within a dream?

---

Emma Lazarus : „Az új kolosszus”

Itt nem a görög hírnév óriása
fog állni győzedelmes bronztagokkal,
itt, e hullámok mosta alkonyokkal
ívelt kapuknál erős asszony várja

a vándort, lángja bebörtönzött villám,
s az asszony neve Száműzöttek Anyja,
jelzőtüzes keze és szeme uralja
ikervárost teremtő légihídját.

„Tartsátok csak meg, őshazák, legendás
pompátok, küldjétek a fáradt szegényt,
akit a szabadság vágya szelektál,

nyüzsgő partok rongyos, silány selejtjét!”
kiáltja, „a hazátlant, viharvertet,
nekik tartom fáklyám a kapu mellett!”

“The New Colossus” by Emma Lazarus (1849-1887)

Not like the brazen giant of Greek fame,
With conquering limbs astride from land to land;
Here at our sea-washed, sunset gates shall stand
A mighty woman with a torch, whose flame

Is the imprisoned lightning, and her name
Mother of Exiles. From her beacon-hand
Glows world-wide welcome; her mild eyes command
The air-bridged harbor that twin cities frame.

“Keep, ancient lands, your storied pomp!” cries she
With silent lips. “Give me your tired, your poor,
Your huddled masses yearning to breathe free,

The wretched refuse of your teeming shore.
Send these, the homeless, tempest-tossed to me,
I lift my lamp beside the golden door!”

---

William Ernest Henley (1849 –1903)
Invictus: A legyőzhetetlen

Az éjszakából, mely befed
Feketén, akár e Föld-gödör,
Legyőzhetetlen lelkemet,
Akárki istenek, köszönöm.

Gyötörtek gonosz kínjaim,
S én hangosan nem sírtam-ríttam,
Sebzett a sors, vérző fejem
Nem hajolt, emelt fővel vívtam.

Harag és könnyek e helyén
Túl csak árnyékrémek tanyáznak,
Szörnyeit, ha rám küldi év,
Nem félek, helyemen találnak.

Mit számít, hogy szűk a kapu,
S a tekercs bűneim kiáltja,
Sorsomnak ura én vagyok:
Én vagyok lelkem kapitánya.

William Ernest Henley (1849 –1903)
Invictus: The Unconquerable

Out of the night that covers me,
      Black as the Pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
      For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
      I have not winced nor cried aloud,
Under the bludgeonings of chance
      My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
      Looms but the horror of the shade,
And yet the menace of the years
      Finds, and shall find me, unafraid.

It matters not how strait the gate,
      How charged with punishments the scroll,
I am the master of my fate:
      I am the captain of my soul.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ