eltávolodtak egymástól a fák az emberek
árvul az erdő –
kopaszodik a hegy
mondta egy pásztorgyermek

nézze uram
körbemutatott
ezek szégyellni nem tudnak
a lelkiismeretet is amikor osztotta a jó isten
onnan éppen hiányoztak
nekünk csak a fűrészporos és a benzingőzös levegő jutott
napokra hetekre tán életünk végéig
csak az marad
csemete sincs mi lengne most a szélben
az egész domboldal csupa ránc és heg
így már szegény öreg édesapámra emlékeztet
gondozom is míg erőmből telik s lehet
mondta a pásztorgyermek

kinn a régi kertben jobb volt –
a saját édenünk idejében
tudja mielőtt még elárultuk önmagunk
de az se tetszett senkinek

apám se jön vissza többé
de miért is tenné

Istenem milyen is az ember