Történetek Loch Ness-ről (15)

Nessie története egyre bonyolódik, különösen azóta, hogy a természettudósok némelyike is bekapcsolódik a bizonyításba. A tévedések elkerülése végett s a biztonság kedvéért az ismertetett könyv szerzőjét, Nicholas Witchellt idézzük a továbbiakban.
„Az 196l-es év arról is nevezetes, hogy ekkor jött létre egy olyan szervezet, amely fennállása során legalább annyi helyi marakodásnak lett a kiindulópontja, mint amennyi szélesebb nyilvánosságot kapott vitát is keltett kutatásaival. A Loch Ness-i Kutatóintézetről van szó.
1960 augusztusában, a Tim Dinsdale-féle film által újra felébresztett érdeklődés közepette két ismert természettudós úgy döntött, megpróbálnak tenni valamit az ügy érdekében, és kiderítik, mennyi gyakorlati segítséget tudnak kicsikarni a tudósvilág csalárd védelmi vonalai mögül… A két természetbúvár, Sir Peter Scott, a nagy antarktiszi utazónak, a Wildfowl Trust megalapítójának fia és Richard Fitter, a Fauna Védelmére Alakított Társaság vezetőségi tagja megkörnyékezett egy parlamenti képviselőt, és azt kérték tőle, hogy próbáljon meg a kormányhoz fordulni azzal, hogy az nyújtson segítséget »egy nagyszabású akcióhoz, amely kideríti, pontosan mi is van a Ness-tóban.«
A célra David James, felföldi földbirtokost (M.B.E., D.S.C.), Antarktiszt bejárt utazót, írót, híres hadiszökevényt szemelték ki. James úr először vonakodott attól, hogy belekeveredjen egy ilyen furcsa ügybe, de a Több, mint legenda elolvasása után feltámadt benne a kíváncsiság és a lovagias szellem. Loch Ness-kutatás című könyvecskéjében azt írta: »Egészen nyilvánvalónak tűnt számomra, hogy komoly mulasztást követünk el, aminek egyszerűen az az oka, hogy a már rendelkezésre álló bizonyítékok nem terjedtek el elég széles körben, s különösképpen azokhoz a hivatásos zoológusokhoz nem jutottak el, akik a leginkább hivatottak lennének a véleményalkotásra.«
Noha James úr nem volt hajlandó a Parlament elé vinni az ügyet, mint ahogyan évekkel korábban Hector Hughes tette azt, hamarosan az állatok létezésének elismerését sürgető kampány egyik vezéralakja lett.
A csoport egyik első ténykedéseként 1961 áprilisára összehívott egy gyűlést Londonban, amelynek programján a Loch Ness-jelenség megvitatása szerepelt. Öt neves tudós vett részt rajta; a bizonyítékokat a Lowrie házaspár, Torquil MacLeod, Peter Baker és William Dobb atya adták közre (ők jól látták a púpokat 1960 augusztusában), s bemutatták Peter Macnab fényképét és Tim Dinsdale filmjét is. Hosszas mérlegelés után a szakértői bizottság döntése az esetet prima facie (első pillantásra) kivizsgálásra érdemesnek tartotta, és megállapította, hogy érdemes lenne a Királyi Tudóstársaság elé bocsátani, valamint a Királyi Haditengerészetet is fel kellene kérni arra, hogy adjon meg minden lehetséges segítséget a kutatások során. De sajnos egyik határozat sem hozott pozitív eredményt, ami érthető is, ha arra gondolunk, mit is mondott az egyik igen kiváló tudós az eléje tárt bizonyítékok láttán: »Akármilyen abszurdnak is tűnik, azt kell hinnem, az a legvalószínűbb, hogy valójában egyfajta mesterséges testről van szó, talán valami rádióval irányítható, víz alá merülő szörny-makettről, amelyet egy szuperügyességű mókamester működtet, aki már jó tíz éve adja elő a trükkjeit.« …
Az eredeti nevén Loch Ness-i Jelenségeket Vizsgáló Intézet Kft. hivatalos támogatás nélkül is megalakult 1962 március 20-án; vezetői David James, Constance Whyte, Peter Scott és Richard Fitter. Bejegyzett jótékonysági intézményként működött, és feladatául elsősorban az információk megszűrését, másodsorban pedig az aktív kutatást jelölte meg. (…)
Az Intézet először 1962 októberében kapcsolódott be az aktív „szörnyvadászatba”, amikor is az Associated Televízió segítségével elérték, hogy két, a kormány tulajdonát képező, külön-külön hat-hat mérföldnyire elvilágító kiszolgált háborús fényszórót szállítsanak a tóhoz, s azokkal két héten keresztül minden éjszaka végigpásztázzák a tó mélységeit. A csapat abban reménykedett, hogy az állatokat vonzza majd a fénycsóva. Október 19-én éjjel Michael Spear, az egyik reflektorkezelő egy »ujjszerű tárgyat« vett észre a fénysugár által bevilágított sávban, s a tárgy hat-nyolc lábnyira kiállt a vízből. Ugyanaznap délután az expedíció huszonnégy tagja közül heten láttak és le is filmeztek egy „hosszú, sötét alakzatot”, amely az Urquhart-öböl közelében, tőlük mintegy 200 yardnyira haladt el, és szemlátomást zavart keltett a halak között. A Királyi Légierő Felderítő Központjában később elemezték a felvételeket, és arra jutottak, hogy körülbelül nyolc láb hosszúságú rész látszik a képeken, s azt is hozzátették: „Nem hullámeffektus, hanem sötét tónusú, csillogó, szilárd tömeg.”
Ugyanannak az évnek a novemberében egy jogászból, egy tengerbiológusból és két természettudósból (egyikük sem állt kapcsolatban az Intézettel) álló bizottság, amely az expedíció felfedezéseit tanulmányozta, azt találta: »Hogy van egy azonosítatlan élőlény a Loch Ness tóban, amely — ha ugyan bármiféle ismert emlős, kétéltű, gyíkféle, hal, puhatestű fajhoz tartozik — akkora méretekkel rendelkezik, hogy azonosítás végett érdemes lenne alávetni egy gondos tudományos vizsgálatnak.”
Az ATV húszperces Report on the Loch Ness Monster (Jelentés a Loch Ness-i Szörnyről) című műsora közzétette a bizottság megállapításait, de ezek mind a közvéleményre, mind a sajtóra csekély hatást gyakoroltak. Egyedül az Inverness Courier figyelt fel rá, és főcímében így írt: »Szörny a tóban. A szakértők elismerték az expedíció eredményeit — Igazuk volt a felföldieknek«. (…)”
Nem csak az Intézet kutatócsoportja járt a helyszínen 1962-ben. De erről egy következő alkalommal.


(Folytatjuk)

2019. november 5.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights