Nyolcvankilencben szinte…
Mikor még keményen fagyott, szinte…
Pista bácsi egyik este már be is vitt a nyomda előterébe,
szolgálatos volt, a reggeli lapszámot ő felügyelte.

Nyolcvankilencben szinte,
amikor egész évben fagyott, csak
novemberben cseppent meg,
és karácsonyig el nem eresztette,
furcsa meleg lett,
tél közepére olvadni kezdett.

Pista bácsinak akkor még nem volt körszakálla,
Farkas ugatta, Wolf ki nem állhatta,
jobb helyeken volt az engedmeny kulcsa.

Nyolcvankilencben szinte már a
rovat is szóba került, ha jó leszek,
már albertként irtam alá, zárójelben, mint a bennfentesek,
Albertként, mint Monaco koronahercege,
no, innen a zárójel becse,
és hogy melyik rovatnak szolgálok majd,
mert vélhetően beesek a taposómalom etetőjébe,
a torokba, ahonnan csak lefele hullhatok,
amennyiben a főtéri tiszta szobában, a vörösbársonyosban
úgy ítélik meg, hogy eléggé vörös a vérem.

Nyolcvankilencben szinte,
kilencvenben már egyáltalán nem.