Három nappal később telefonáltak a rendőrség külügyi osztályáról : bemehetünk kameráinkért. A színhely ezúttal más. A hatóság.
A külügyi osztály a régi kínai város egyik előkelő villájában működik. Szürke fal, piros kapu, udvar, kör alakú belső átjáró, kis sétány, ívelt tetejű, ívelt cseréppel borított, faragott fatornácos mandarinház.
Egy rendőrtiszt a fényképezőgépekre mutat. A forradalmi tömegek kívánságára filmjeinket elkobozták. Hibát követtünk el. Most visszaadják a gépeket. Remélik, megszívleltük az eset tanulságait.
Zygmunt megjegyzi: sajnáljuk, hogy véletlenül olyan helyre mentünk, ahová nem lett volna szabad, de miért kellett ezért több mint öt órán át fogva tartani bennünket, miért nem hagyták, hogy követségeinkre telefonáljunk. A rendőrtiszt arca elutasító: a forradalmi tömegek helyesen cselekedtek, mi engedély nélkül mentünk a kiállításra.
Érezzük, hogy felesleges lenne folytatni a vitát. Nekünk sohasem fogják megmondani, hogy esetleg — legalább részben — nekünk volt igazunk. Azokat, akiket a „vörösgárdisták” kipellengéreztek, később sok esetben visszahelyeztek funkcióikba (egy hónap vagy néhány év múlva, ha még éltek), de a „vörösgárdistákat” nyíltan később sem ítélték el. A „Nagy Proletár Kulturális Forradalmat” még akkor is „teljesen időszerűnek és szükségesnek” minősítették, amikor már csak a neve élt. A „vörösgárdisták” szerepét még akkor is méltatták, amikor legtöbbjüket már rég falura küldték, hogy „átneveljék őket a szegényparasztok”, még akkor is, amikor — csaknem hét évvel színrelépésük után — újjáalakult az általuk szétvert ifjúsági szövetség.
Miért éppen nekünk mondták volna: bocsánat, ez túlzás volt!
Ez volt az első személyes találkozásom a „Nagy Proletár Kulturális Forradalommal”, vagy inkább a mozgalom stílusával. A dátumot könnyű megjegyezni: december 26-án született Mao Ce-tung.

(Vége)

Forrás: Baracs Dénes: A fal mögött Kína. Gondolat, 1975. Világjárók, 98

1. Baracs Dénes:
   2019. november 20. 18:40

   Kedves barátaim!

   Kémeim nemrég jelentették, hogy nagy érdeklődéssel olvassák folytatásokban megjelenő kínai visszaemlékezésemet. A hír váratlanul ért, mert sehogy sem jutott eszembe, kinek is adtam az utóbbi időben friss írást. Végül magam is eljutottam a Káfé Főnixhez, és megtudtam, hogy Hat óra a Tientanban címmel közli „friss sorozatomat” – merthogy igazából 1975-ben megjelent könyvem, A Fal mögött: Kína egyik fejezete támadt fel stílusosan nálatok, több részre bontva, meg-meg szakítva a legizgalmasabb csomópontokon, ahogy az illik.

   Hátradőltem székemben: nem is tudtam a Káfé létezéséről, de „így kezdődik az öröklét” – ha 39 évet már túlélt a szöveg és még képes új olvasókat hódítani, akkor talán úton vagyunk a halhatatlanság felé, jómagam és (kissé nagyobb valószínűséggel) az írásom.
   Ez a történet felidézte bennem, hogy 1988-ban, alig néhány hónappal Teng Hsziao-pingről szóló életrajzi könyvem budapesti megjelenése után éppen otthon olvasgattam, amikor telefonáltak az MTI-ből, hogy Kínában is kiadták művemet – erről, mondták, akkori pekingi tudósítónk, Éliás Béla adott hírt. Mivel a régi MTI nemes hagyományaihoz tartozott a kollégák ugratása is, elővigyázatosan felhívtam egy lapszerkesztőséget, láttak-e ilyen hírt az aznapi MTI-anyagban, mire: Igen, olvasták. És gratuláltak.

   Nem győztem mentegetőzni, hogy nem dicsekedni akartam. Pedig lett volna mivel: 450 ezer példányban jelent meg – persze nem a szerző, hanem a tárgya miatt. A kínai kiadó nem jelezte nekem, hogy piacra akarja dobni az ország akkori legfontosabb vezetőjéről szóló munkámat, amelyet egyébként sohasem mertem volna megírni, ha feltételeztem volna, hogy külföldi szerzőtől az első lesz a világ legnépesebb országában. (Senki se irigyeljen: Kína akkor még nem volt tagja a nemzetközi copyright egyezménynek). Nos, ezt a históriát magam is megírtam, ha érdekli a Káfét, szívesen elküldöm: Chansonévek című, a Pallas-Akadémiánál megjelent kötetemben is olvasható.

   Egyébként több pesti kollégám, aki kémeim biztatására maga is megkereste pekingi kalandomat a Káféban, hangot adott abbeli véleményének, hogy ezt az izgalmas sorozatot itthon is publikálni lehetne. Ebben viszont segítségre lenne szükségem: sajnos én nem tudom, miként lehet wordbe vagy más szerkeszthető formátumba tenni a kinyomtatott könyvet – én még nem számítógépen írtam. Ha a Káfé elküldené akár az egész könyvet elektronikusan feldolgozható formában, megköszönném. Egyszer már láthatóan sikerült életre keltenetek.

   Cseke Gábort pedig külön is személyesen üdvözlöm, és várom a választ.

   Baracs Dénes