1962-ben H. G. Hasler alezredes, aki a második világháború idején merész kenutámadást hajtott végre német hajók ellen a bordeaux-i kikötőben, negyven önkéntes élén két nyári hónapon át figyelte a tavat csónakokból és a partról. Víz alatti hangfigyelésre és -rögzítésre is sor került. Két ízben láttak is valamit, bár csak rövid időre: két kiemelkedő púpocskát a vízből.
Még ugyanazon a nyáron Cambridge-ből érkezett egy újabb egyetemi csapat, ötszáz órán át figyelve felszínt, lokátoros megfigyelésekkel kombinálva. Három ízben rögzítettek víz alatti tevékenységet, egyet megfigyeléssel ki is egészítettek.
Az Evening Express külön riportert küldött egy év múlva az önkéntesek táborába, aki riportjában ekként számolt be élményeiről:
„Amikor az expedíció állomáshelyére érkeztünk, az egész stáb messzelátókon keresztül izgatottan bámulta a ködbe borult tó nyugodt vizét. Én először semmit sem láttam. Aztán — talán félmérföldnyire onnan, ahol álltam, körülbelül a tó szélességének egynegyedénél, az innenső parthoz közelebb — megláttam egy sötét tárgyat, amely hol felbukkant, hol újra elmerült a vízben. Alig mozgott valamit, mintha csak játszott volna. Alig tudtam hinni a szememnek. Sajnos, ahhoz túl messzire volt tőlem, hogy ki tudjam venni a részleteit, de biztos vagyok benne, hogy nem egy szokványos méretű, a tóban élő állattal álltunk szemben. Ahhoz foghatót még sohasem láttam a tóban, és meg vagyok győződve róla, hogy a Szörny volt az.
Amikor olyan helyre értünk, ahonnan jobban megfigyelhettük volna, nagy hullámzást keltve eltűnt a felszín alatt. Miközben ezt figyeltem, véletlenül meghallottam, hogy az expedíció egyik operatőre, aki még előttünk érkezett oda és felvételeket is készített, azt mondja, »egy fej meg egy nyak már dobozban van«. (Evening Express, 1963 június 13.)
Sajnos, a felvétel, előhívás után zavarosnak mutatkozott – valamit, valaki elhibázott.
„Az 1964-es expedíció egészen más módszert választott. Ahelyett, hogy tagjai két héten keresztül intenzíven figyelték volna a tavat, inkább felállítottak két kamerát, amelyeket május közepétől októberig egymást váltó önkéntesek csoportjai kezeltek. Az Associated TV anyagi és fizikai segítségével…éptettekkét remek állást a 35 mm-es filmkamerák számára, amelyeket 36 inches lencsékkel szereltek fel, s így nagyításuk akkora lett, hogy képesek voltak kivenni egy 9 inch nagyságú tárgyat 2 mérföld távolságból; ugyanazokkal a kezelőszervekkel működtettek még két, korábban a Királyi Légierő által használt, 20 inches lencsékkel felszerelt fényképezőgépet is. Az egyik ilyen állást az Urquhart-kastély földsáncán szerelték fel egy emelvényre, a másikat pedig egy megfigyelőtoronyban helyezték el, amelyet a kastéllyal majdnem szemközt emeltek a déli parton.”
Az intézet ekkor nem forgatott semmiféle filmet, de nem így egy szerencsés magánszemély, aki 8 mm-es felvevőgéppel, magánvállalkozásban dolgozott. Feleségével együtt táborozott a tó partján, az ő 1964-es története a következő:
„Átmentem az autóhoz a felvevőgépekért, amikor észrevettem egy felfelé meredő, cölöpszerű tárgyat a nyugodt, sima felszínen, alig valamivel a fák szintje fölött. Pont úgy festett, mint egy hosszú cölöp. A részleteit nem tudtam kivenni, mert épp a nap felé néztem. Kiáltottam Pauline-nek és kivettem a felvevőgépeket. Sajnos becsaptam a kocsi ajtaját, mire a tárgy rögtön eltűnt. Egy másodperccel később nagy hullám indult el sebesen a tó egy pontján, s a végében egy fekete pontot láttunk. Több színes diát is készítettem, Pauline pedig filmzni kezdett a felvevőgéppel.
A tárgy egyenesen átment a tavon, aztán balra fordult, és Pauline észrevette, hogy a bal oldalánál úgy hullámzott a víz, mintha egy evező dolgozna ott… Szerintem a nyak összesen négy láb magas lehetett, amikor először megláttam. Körülbelül öt-nyolc mérföld/órával haladhatott a tavon.”
A közelben tartózkodó négy diák is felfigyelt az eseményre, s kibújtak sátrukból. Még aznap jelentést tettek a kastélyban állomásozó intézeti csapatnak, mely személyes küldötte révén tanácsokkal szolgált a megfigyeléshez. A szerencsés filmező a küldöttel beszélgetett, amikor…
„Hirtelen azon vettem észre magam, hogy egyáltalában nem rám figyel, hanem a tavat bámulja. Követtem a tekintetét, és megláttam két sötét tárgyat alig valamivel a víz alatt (talán súrolták is a felszínt), annak a pontnak a közelében, ahol reggel a nyakat láttam. Kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy szikladarabok lennének, mert arrafelé nincsenek efélék. Az a hely körülbelül 200 yardnyira lehet a parttól, a víz pedig több mint 100 láb mély. Mind a két tárgy kb. 10 láb hosszú volt. Ivor megragadta a filmfelvevőt, és átvetette magát egy sövényen, mert le akart rohanni a dombról. Én utána eredtem, de megbotlottam, csaknem tökéletes bukfencet vetettem a levegőben… forgattunk valami filmet, de akkor már annyira szürkült, hogy elvesztettük a tárgyakat a szemünk elől… Ezen a filmen semmi sem látszott.”

(Folytatjuk)