Gyalogúton Zanglába (43)

67. nap – november 6.

Pengő Zoltán jelenti: sikeresen halad tovább Tibetbe tartó gyalogútján.
„Tegnap, november 5-én 36 kilométert tettem meg, ráadásul még el sem fáradtam, úgy istenigazából. Azt hiszem, néhanapján menne a 40 km is, de nem akarom túlfeszíteni a húrt, meg aztán egy több ezer kilométeres távnál az a pár kilométeres plusz igazán nem oszt, nem szoroz.
A Tercan nevű városkához közeledek. Megfürödtem az Eufráteszben, amit itt Firatnak hívnak. Nem volt éppen igazi fürdés, csak deréktől fölfelé mosakodtam meg, pedig szívem szerint megmártóztam volna, de a körülmények nem voltak kedvezőek, a levegő hőmérséklete 10 fok, a víz pedig jéghideg volt.
Kelet-Törökország hegyei között az Eufrátesz még elég jelentéktelen folyócska, ahol megmártóztam benne, ott nem szélesebb, mint a Szamos Kolozsvárnál, nem sejteti, hogy pár száz kilométerrel odébb már tekintélyt parancsoló folyam, melynek partjain az emberiség legősibb civilizációinak bölcsője ringott.

Az Eufrátesz – útközben (Maszol.ro)

A Nyugaton Romániához kapcsolódó sztereotípiák egyike sokáig a kóbor kutya volt, napjainkban azonban sokkal inkább Törökország a kóbor ebek országa. A nagyvárosok és a falvak egyformán tele vannak szabadon csatangoló, javarészt nagy termetű kutyákkal. Ahmet barátom esküszik rá, hogy békések, sosem támadnak emberre, s nekem is ez a tapasztalatom, ám olyasvalaki számára, aki fél a kutyáktól, vérfagyasztó lehet egy ilyen falkával való találkozás. Legtöbbjükről lerí, hogy a világ leghatalmasabb termetű fajtái közé tartozó anatóliai juhászkutya, a kangal vére folyik az ereikben. Jó természetű, inkább tartózkodó, mint agresszív állatok. Némi ennivaló árán párral sikerült összebarátkoznom, egyiküknek, egy impozáns termetű hímnek, hosszú, éles és hegyes szegekkel kivert nyakörve volt, hogy a farkasok ne haraphassák át a torkát. Lehet olvasni, hallani arról, hogy a muszlimok megvetik a kutyát, tisztátalan állatnak tartják. A törökökre nagy általánosságban ez nem igaz, Isztambulban itatókat, szárazeledelt raknak ki nekik az utcára, a testes ebek ott hevernek az utca közepén, a járókelők pedig tökéletes lelki nyugalommal kerülgetik őket.
Ma Zoltán és Attila összetalálkoztak egy kisvárosi kifőzdében. Zoltán én voltam, Attila pedig a szerény lokál török tulajdonosa. Mivel a törökök a hunok rokonainak tartják magukat, az Attila név viszonylag gyakori. A mai már a harmadik Attila, akivel Törökországban megismerkedtem, az első a Török Világ Alapítvány egyik munkatársa, a második pedig Isztambul Bayrampasa kerületének polgármestere volt.

2019. november 6.

Szóljon hozzá!