Menyhárt doktor, ami nevét illeti, lehet orvos, lehet jogászdoktor, mindenesetre egy hajón teljesít szolgálatot. Azzal, hogy nevét elárultuk, kissé elébe vágtunk az eseményeknek, neve ugyanis a történet vége felé amúgy is kiderül.
A hajó délután negyed ötkor kötött ki, Menyhárt doktor este negyed nyolckor hagyta el a fedélzetet, kezében egy kék farmeranyagból varrt üres szatyorral. Hajadonfőtt, föltűrt gallérral indult el a rakparton, s derékban kissé meghajolva védekezett az eső ellen, amely itt porszerűen lebeg a levegőben, és beeszi magát a bajusz és a szemöldök tövéig. A rakpart néptelen volt. Úgy látszik, Menyhárt doktor sem sétálni indult, alig távolodott el a tengertől, máris betért egy boltba.
A bolt gyéren megvilágított kirakatán látszott, sapkát árusítanak itt mindenféle színben és méretben. Ez az egy kirakat volt csak világos az egész soron. Közelében, a Napfényhez címzett fogadó és jóhírű csapszék nedves ablakai sötéten csillogtak. A bejáratot széles, lakattal ellátott vaspánt zárta le, előtte a kövezeten gödröket mosott magának a lyukas ereszből lecsorgó esővíz.
Menyhárt doktor nemsokára elhagyta a sapkaboltot, amint kilépett, nyomban el is oltották mögötte a villanyt, mintha csak rá vártak volna. Átbaktatott a keskeny úttesten, megállt a tócsa szélén, s betekintett a csapszék egyik ablakán. Bámulta saját alakját a nedves fekete üvegen. Bal kezében a kék farmeranyagból készült szatyrot tartotta, most tele volt kínai zöldbabkonzervvel. Jobb kezével egy sapka ellenzőjét igazította ázott szemöldöke fölött. Úgy látszik, sapkát vásárolt magának. Fekete ellenzős tengerészsapka volt, civilek is viselnek ilyeneket Lübecktől Puckig s még a szárazföld belsejében is sokan, akik valamilyen oknál fogva vállalják a tenger rokonságát.
A bezárt fogadó elől Menyhárt doktor kényelmes léptekkel visszakanyarodott a kikötő felé. Itt beállt a szűnni nem akaró, ködlő eső elől egy mindkét végén nyitott folyosóra, amely elválasztotta a jegypénztár és az utasellátó épületét. Az egyik ablaknál menettérti jegyeket árusítottak az utolsó járatra, a sziget felé, a másiknál emléknek való féldecis vodkásüvegeket, sört és mustáros kolbászt. Menyhárt doktor kolbászt rendelt magának, s amíg harapdálta, a szatyrot nem tette le bal kezéből.
Egy közeli ház első emeletén, nagy, fehér ablakkeretben vörös, göndör hajú asszony könyökölt. Mögötte a légvonattól világoskék függöny lebegett, s valahányszor a szoba fénye áttűzött a mintázaton, az asszony haja izzásba jött. Arra az ablakra bámult Menyhárt doktor tele szájjal és kissé szórakozottan.
Egyéb látnivaló most nemigen akadt. Kutyának való idő volt. Egy ember sem iramlott az ereszek alatt, senki sem várakozott a kapualjak nedves homályában, a szél taszításában csak az eső sepert olykor végig a kövezeten. Mire Menyhárt doktor megette a kolbászt, bezárt a jegypénztár, bezárt az utasellátó.
Váratlanul egy kicsi, csontszínű villamos tűnt fel a kikötői fasor alól, elgurult keskeny vágányain teljesen üresen. Képtelenség volna egy ilyen kisebb villamos és egy kutya közös vonásait kimutatni, ezzel jobb nem is próbálkozni; mégis, ezen az estén, a ködlő esőtől áztatott néptelen utcán, ez a villamos ázott, kullogó kutyára emlékeztetett, s lassan oldódó szorongást, enyhe bánatot hagyott maga után. Talán Menyhárt doktor melle tájékán is, mert amint a villamos nyikorgása elült, lehajtott fővel indult a rakpart felé.
A Fritz Wickert nevű gőzös közelében járt, amikor hátulról megszólították:
– Menyhárt doktor!
Menyhárt doktor megfordult, és azt mondta:
– Tessék! – Tehát Menyhárt doktornak hívták.
Két férfi állt vele szemben. Egyetlen mozdulattal a hóna alá nyúltak, kitartották a Fritz Wickert oldalát löcsbölő fekete víz fölé és elengedték. Menyhárt doktor súlyos csobbanással elmerült, de még el sem ült azon a helyen a víz pezsgése, valamivel távolabb máris fürge csapásokkal szelte a vizet a hajó hídlépcsője felé. Hűvös este volt, bizony.
Nem volt fején a fekete ellenzős tengerészsapka, nem volt kezében a kék farmeranyagból készült szatyor, tele kínai zöldbabkonzervvel. Úgy látszik, hiába járt.
Bosszúságunkra a történet itt véget ér. Szó, ami szó, bizony nem egészen értjük, mi is történt. Menyhárt doktor és a két idegen talán többet tudnának mondani, de ők elmentek dolgukra. A magyarázat ott lebeg valahol a sapkabolt mélyén, vagy talán biztos helyen pihen örök titokként, egyszerű konzervesdobozokban a tenger fenekén.

Forrás: Vissza a fülesbagolyhoz. Válogatott elbeszélések. Digitális Irodalmi Akadémia