Olyan, mintha az örökmozgók világát élnénk. Ha nincs mozgás, az unalom posványa fenyeget. A gyorsulás képessége mint emberi tulajdonság is felértékelődni látszik. Ugyanakkor nemcsak a szemlélődésre, hanem a belső elmélyülésre is szemmel láthatóan nagy az igényünk.
Olyan lett az ember, mint egy rohanó remete, aki kibillent megszokott ritmusából. Kétéltűvé vált: a sebességet diktáló forgatagban is képes meditálni. Erre sok példát lehet látni lépten-nyomon az IPOD-okat egyre inkább háttérbe szorító okostelefonok világában. (A méretes walkman viselőjét már szinte megmosolyogják.) Ezek biztosítják ugyanis az egyén számára a kilépést a forgatagból: csak a kiválasztott zenét vagy nyelvtani leckét hajlandó beengedni, kizárva az embertársakat is terhelő lüktető decibeleket. A letisztult hangforrás, bár kissé elszigeteli őt a külvilágtól, mégis otthonosan mozog benne: okostelefonján tájékozódik az interneten, onnan olvassa el a fővárosi menetrendet, akár még személyes naplót is írhatna, ha nem kellene titokban azzal foglalkoznia, hogy mi az utazásának célja és hol kötelező megállnia. Mindez azért van, mert örökmozgó életében egyre nagyobb teret nyer az utazás. De hogy közben mi játszódik le benne, milyen gondolatok foglalkoztatják, hogyan érzi magát a bőrében, a külvilág számára látszólag érdektelen.
Mégis milyen lehet ez az örökösen belső és külső mozgásban lévő ember? Az már világos, hogy olyan, mint egy két lábon járó kis sziget. Elhatárolódik, hogy belső életet élhessen. Kizár azért, hogy befogadhasson. Kétféle ellentétes viselkedésre képes, amelyek egymás tükörképei. Egyrészt a figyelmét képes kifele irányítva megosztani, ha a környezetében figyeleméért kiáltanak. Másrészt belső életet él. Ehhez a belső élethez azonban már nem elég a gondolatok jövés-menése, az emlékek felidézése: fürdőzés az első szerelem euforikus hullámaiban vagy a problémák feletti diadal érzésében. Segédeszközökre van szükség. Talán azért, hogy felszínen tartsák, hogy ne merészkedjen túlságosan mélyre. És közben szinte észrevétlenül két lábon járó szigetként közlekedik a világban. Talán nem érzékeli, hogy sziget mivolta közönyös némaságra kárhoztatja. – Ilyenek vagyunk? Akkor mikor találkozunk?

1. Nászta Katalin:
   2019. november 10. 05:23

   Pontos. Gratulálok!

2. Kiss Hajnal:
   2019. november 11. 16:41

   Köszönöm szépen.