Történetek Loch Ness-ről (17)
A múlt század hatvanas éveire, úgy tűnik, szorul a hurok a Szörny körül – állapítja meg könyvének közepe táján Nicholas Witchell. Egyre többen és egyre részletesebben tudják leírni a tóbeli élőlényt, s akadnak emberek, akik erre teszik fel egész további életüket..
Egyikük nem más, mint Tim Dinsdale angol repülési mérnök, akiről korábban már szót ejtettünk, s akiknek sorsfordító találkozása 1960. április 23-án következett be. A találkozásból film, majd valóságos szörnyfeltáró mozgalom keletkezett…
„Fél kilenc tájban, a Lópatkó-hegy lábához érve úgy döntött, megszakítja hajnali őrjáratát, és visszamegy Foyersba reggelizni. Fél órával később már Foyers falu felső részén bandukolt, és közeledett a szállodájához. Azon a ponton az út körülbelül 300 láb magasságban vezet a tó fölött, és kissé el is távolodik attól. Az út nagy részén fák takarják el a vizet, de nagy ritkán akad egy- egy pont, ahonnan látszik a Foyers-öböl és a tó egy része. Egy ilyen nyílás mellett elhaladva Tim Dinsdale a tó felé nézett, és megpillantott valamit a vízen, mintegy 1300 yard távolságra. A Loch Ness Monster (A Loch Ness-i Szörny) című könyvében (a 100. oldalon) így írja le a történteket:
»Kapkodás nélkül megálltam az autóval, a szememhez emeltem a messzelátót, és gondosan beállítottam a fókuszt. A tárgy most tökéletesen tisztán, nagy méretben látszott, és annak ellenére, hogy amikor először megpillantottam, még az oldalán feküdt, néhány másodperc leforgása alatt, míg a messzelátóval piszmogtam, elfordult tőlem. A hosszú, ovális alakú, mahagóni színű állat mozdulatlanul feküdt a vízen, bal oldalán egy hatalmas, sötét folt éktelenkedett, mint egy tarka tehénen. Telt, púpos háta egy afrikai bivalyra emlékeztetett – jócskán kiállt a vízből, és bár teljes hosszában láttam, hátuszonynak nyoma sem volt rajta; azután hirtelen megmozdult. A tőlem távolabb eső végénél fodrozódni kezdett a víz, és mindjárt tudtam, hogy egy hatalmas élőlény különös, púpos hátát látom!«
Dinsdale úr kivette a háromlábú állványon álló 16 mm-es Bolex kameráját a mellette álló kocsiból, és filmezni kezdte az állatot. Az a tó másik partja felé úszva távolodni kezdett tőle; cikcakkban haladt, és széles, V alakú nyomdokvíz keletkezett mögötte. Lassan süllyedt lefelé, és a túlsó parttól mintegy 200-—300 yardnyira hirtelen irányt változtatott: a parttal párhuzamosan dél felé kezdett úszni. Akkor már majdnem teljesen a felszín alá merült, és Dinsdale úr elkeseredésében úgy döntött, hazardírozni fog. Erősen fogyott a filmje – már négy perce filmezett –, és közelebb kellett jutnia a parthoz, hátha az állat visszafordul a túlpartról. Ezért Dinsdale úr abbahagyta a filmezést, és továbbszáguldott, áthajtott Alsó-Foyersen, azután át egy mezőn, le egészen a vízig. Amikor odaért, nyugodt felszín fogadta. Az állat visszament a mélybe.
Ez a film, ez a mindössze ötven láb hosszú celluloidszalag új fejezetet nyitott a „Szörny-regényben”. Az 1930-as évek óta most esett meg először, hogy valaki filmfelvételt – és jó felvételt! – készített az egyik állatról. Egyik napról a másikra „Nessie” újra a reflektorfénybe került. Biztos helye volt a hírek között, és ez a visszatérés tartósnak bizonyult.
Bár Dinsdale úr kezdetben megpróbálta titokban tartani a film létezését, és abban reménykedett, hogy diszkréten maga tárhatja azt a tudósvilág elé, a sajtó egyhamar tudomást szerzett róla. 1960 június 13-án a Daily Mail részleteket és állóképeket közölt belőle.
Ugyanaznap este Dinsdale úr a BBC TV Panoráma című műsorának vendége volt, és bemutatták a filmet. A műsor komoly visszhangra talált a nézők körében, és Dinsdale úrhoz az ország minden részéből özönleni kezdtek a levelek, amelyek írói támogatásukról biztosították, és arról, hogy hisznek az állatok létezésében. Néhányan kijelentették, a filmben bemutatott tárgy nagyon hasonlít arra a valamire, amit maguk is láttak a tóban.”
Az általános felbuzdulás átavelt az óceánon is és az amerikai érdeklődőkkel a kutatás új reményei látszottak feltűnni a láthatáron. Az Atlantából származó Dan Taylor sárga mini tengeralattjárója hamarosan közkedvelt beszédtéma lett.
„A Viperfish… tervezője, kivitelezője és vezetője egy személyben a georgiai… Dan Taylor. A tengeralattjárónak az volt a feladata, hogy eredjen azoknak az objektumoknak a nyomába, amelyeket a hanglokátor észlel; utóbbit a szintén amerikai elektronikai szakember, Robert Love működtette a Rangitea névre hallgató bérelt motoros hajó fedélzetéről. A Viperfishen kívül egy másik tengeralattjáró, a Vickers Oceanics tulajdonát képező Pisces is ott volt a Ness-tónál; próbamerüléseket végzett, és egy öttonnás műszörnyet vonszolt körbe a tavon, amely a The Private Life of Sherlock Holmes (Sherlock Holmes magánélete) címmel készülő, az. Urquhart-kastélynál forgatott film kelléke volt. A modellért mind lelkileg, mind anyagilag nagy árat fizettek a filmesek: már az első alkalommal el is süllyedt.
A Pisces számos merülést hajtott végre, s egy ízben a 820 láb mélységet is elérte, ez pedig 70 lábbal meghaladja a tó hivatalosan mért mélységét. 750 lábnál különös, örvénylő áramlással találkozott, máshol pedig szokatlan színű halakat és angolnákat látott a legénység. »Szörnyvadászati« szempontból a legérdekesebb élmény akkor érte őket, amikor járművük a fenéktől ötven lábnyira állomásozott a vízben a tó közepén, az Urquhart-kastélytól mintegy 300 yardnyira északra. A lokátor 600 láb távolságban felfedezett egy tárgyat, amit a tengeralattjáró próbált megközelíteni. Amikor 400 lábnyira volt a tárgytól, az megmozdult és el tűnt a lokátoremyőről, s a későbbiekben már nem sikerült a nyomára bukkanni.
Csak tovább fokozta a hatalmas zűrzavart, hogy Ken Peterson vezetésével megérkezett a Walt Disney Filmvállalat forgatócsoportja is; ők színes dokumentum filmet akartak készíteni. 1949-ben maga Walt Disney is komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy természetfilmet készít a Loch Ness-i Szörnyről, de halogatta az ötlet megvalósítását. Az 1969-es forgatás sajnos csak egy félórás, eléggé komolytalan produkciót eredményezett. A Man, Mysteries and Monsters (Az ember, rejtélyek és szörnyek) főszereplője egy félnótás, tarkabarka, rajzolt »Szörny«, aki felháborodottan száll vitába a kétkedő narrátorral, és elutasítja a vádat, miszerint ő csak egy pihent agyú skót álmainak rózsaszín elefántja lenne.”
(Folytatjuk)