A képzőművészet már régóta lemondott arról, hogy egész egyszerűen csak utánozza a valóságot, a művészek a rendelkezésükre álló vizuális eszközökkel új üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek korántsem öncélúak, hanem eljutnak az arra érzékeny befogadókhoz. Van aki színekből, formákból, vonalakból, üresen hagyott felületekből alkot és így keresi meg az új összefüggéseket, van aki a teret, az arányokat és az anyagokat fürkészi, akad aki a természetbe vagy az emberi környezetbe akar beavatkozni, hol erre, hol meg amarra irányítva a figyelmet.
A művészet – építkezés, átértelmezés, belső ösztönzésből létrejövő – szabad építkezés és minderre talán a legjobb példa az a rendhagyó kiállítás, amely a napokban nyílt meg a csíkszeredai Új Kriterion Galériában a bukaresti Ion Bârlădeanu munkáiból. A hetvenhárom éves, hajléktalan – ahogyan manapság nevezik, homeless – férfi ugyanis immár fél évszázada fekete-fehér vagy színes folyóiratokat gyűjtöget, azokból vág ki fotókat és ragaszgatja egymásra, saját elképzelései szerint; olyan kollázsokat készít tehát, amelyeken ott kavarog az 1989 előtti és a mai romániai élet a maga sokszínűségében, ellentmondásaiban és még gyakrabban groteszkségében és demagógiájában. Bârlădeanut a maga több mint ezernégyszáz kollázsával az ezredforduló után fedezték fel, az 1946-ban Vaslui mellett született férfi a lehető leglehetetlenebb foglalkozásokat űzte: volt nádvágó a Duna-deltában, dokkmunkás a tengerparti kikötőkben, gátteres a hegyekben, sírásó a bukaresti temetőkben, éjjeliőr a különböző építkezéseken, amig csak fel nem hagyott mindent, és rá nem bukkant Dan Bogdan, az egyik bukaresti magángaléria-tulajdonos, hogy 2008-ban megrendezze első kiállítását. Azóta felkapta a hírnév, munkáit bemutatták szerte Európában, Párizsban az ott filmező Angelina Jolie hívta meg ebédre, és életéről, munkáiról filmeket is forgattak, nem kisebb televíziós filmcsatorna, mint az HBO megrendelésére. A fehér szakállas, fekete ruhás és fehér kalapos férfi, a járását segítő fehér bottal, eljött Csíkszeredába is, ragaszkodva ahhoz, hogy önmaga mutassa be munkáit, elsősorban a művészeti középiskola diákjainak, de azoknak a felnőtteknek is, akik váratlanul nagy számban gyűltek össze a galériában. Munkái műfajilag valahol az Andy Warhol fémjelezte popart, a Marcel Duchamp féle dadaizmus és a szürrealizmus határán határán helyezkednek el, de ami igazán hat, azoknak az élettöredéknek az egymás mellé vagy éppen egymásra helyezése, amelyek jól jellemzik az elmúlt félévszázad Romániájának mindennapi életét, ahol majdhogynem minden-mindennel kavarodik, ahol istenfélést hirdet a börtönbe zárt futballbáró és a nyomorúság erkölcsi nagyságáról beszél a palotában élő új gazdag, ahol a havas hegyvonulatok előtt hullnak a dollárok és a képeken majd mindig átszáguld egy óriás repülő, valahogyan úgy, mint Kassák Lajos feje fölött a nikkel szamovár. Bârlădeanu életformája nem sokat változott. Igaz, hogy manapság néhány munkáját megvásárolják többszáz euróért, de ő továbbra is hajléktalan, és úgy ragasztgatja a maga képeit, ahogyan akarja, ahogyan gondolja. Annak az abszolút szabadságnak a birtokosa, amelyért a legtöbb művész sajgó szívvel olyannyira vágyik, de amelyet nem engedhet meg magának. Talán ez is a titka életútjának és kirobbanó sikerének.

A művész a csíkszeredai galériában. Fotó Székedi Ferenc

A művész és alkotásai

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. november 08.