Útmutató kezdő helyeslőknek

Elérkezettnek látom az időt, hogy dióhéjban összefoglaljam azokat a gyakorlati és elméleti tudnivalókat, amelyek a helyeslés tudományának elsajátításához nélkülözhetetlenül fontosak. Azt hiszem, hogy szerény kísérletem, mely hézagot pótol, széles körű érdeklődésre tarthat számot, miután az utóbbi időben a helyeslés egyre elterjedtebb és általánosabb lesz, és nemsokára mindenki csak helyeselni fog. Már most is alig hallani disszonáns hangokat, és rövid időn belül egész Közép- és Kelet-Európa egyetlen hatalmas helyeslő kórussá alakul át. Torka- és tollaszakadtából helyesel, illetve heil-esel mindenki, mert vannak idők és helyzetek, amikor a nem helyeslés elé eléggé súlyos fizikai akadályok tornyosulnak. Helyeselni viszont, ha nem is mindig könnyű, de legalább kifizetődik. Bizonyos kellemetlen dolgok nem következnek be, ha az ember helyesel. Fritz Buscht például nem kergették volna le a drezdai opera pódiumáról, ha ő is helyesel. Mert helyeselni korlátlanul szabad. A helyeslésben senkit sem fog megakadályozni a Harmadik Birodalom vagy valamilyen más hasonló rendszer. Helyeslési szükségleteit mindenki szabadon elégítheti ki – ez az új emberi jogok kinyilatkoztatásának első és legfontosabb pontja, amit kellő örömmel kell üdvözölni. Végre egy szükséglet, amit mindenki szabadon, korlátlan mennyiségben kielégíthet.
*
Természetesen a helyesléshez érteni kell. Technikai finomságai, bonyolultnak látszó szakmai fogásai vannak, melyeket el kell sajátítani. Tagadhatatlan, hogy vannak korok és helyzetek, amikor aránylag könnyen megy a helyeslés. A nagy francia forradalom idején például, amikor egy új világ robbantotta szét a régit, új társadalmi osztályok léptek ki a szabadba, és új erkölcs, új kultúra, új élettartalom és új életforma gyűrte le a régieket – akkor könnyen lehetett helyeselni. Vagy például a színes népek nagy felszabadító tömegmozgalmainál vagy más hasonló átalakulásoknál, amikor a forma azonos a tartalommal, és a forradalmi frazeológia nem takar retrográd lényeget. Most lényegesen nehezebb feladat a helyeslés – de hát az ember utóvégre nem válogathat abban, hogy mit helyesel szívesen, és mit nem. A helyeslés tudományának első és legfontosabb szabálya: mindig csak azt helyeseljük, ami van. Ettől az alapelvtől sohasem szabad eltérnünk. Hic Rhodus, hic salta, mondhatjuk latinul, az erősebbek kedvéért, itt a Harmadik Birodalom, itt tessék helyeselni. A szerény ember azt helyesli, ami éppen kéznél van, és ha egy új társadalmi rend megszületése helyett csak egy új szükségrendelet megszületése van kéznél, akkor azt helyesli odaadóan, és ha a nyomortanyák helyett csak a lokálokat zárják be, akkor ezért lelkesedik intenzíven. Mindenesetre szép volna, ha az új uralom a szegény embereknek tiltaná meg, hogy hiányosan öltözködjenek, de minthogy csak a gazdag embereknek tiltotta meg, ezt kell őszintén helyeselni. A helyeslés a fő, hogy mit helyeslünk, az másodrendű kérdés.
*
Egy kis érzékkel és ügyességgel mindenki elsajátíthatja a helyeslés technikáját. Pár heti szorgalmas gyakorlás után a legnehezebb felfogású entellektüel is folyékonyan helyesel. További pár hét – és a szokványos, köznapi stílus helyett már finomabb, differenciáltabb módszerekkel is tud helyeselni. Ilyen például a „tulajdonképpen azért” módszer, mely főleg a kényesebb igényű, nehezebben megérthető közönségnél alkalmazható sikerrel. Például: kifejtendő, hogy Hitler és Göring tulajdonképpen azért léptek szövetségre a nagytőkét és nagybirtokot képviselő Hugenberggel és Papennel, hogy ilyen módon jobban a hatalmukban tarthassák őket, és könnyebben megvalósíthassák céljukat, melynek lényege a kapitalizmus átalakítása valamilyen izé-izmussá. Elmagyarázható viszont más összetételű közönségnek, hogy Hitler és Göring tulajdonképpen azért agitálnak a munkások és munkanélküliek körében forradalmi hangszerelésű stílusban, hogy ilyen módon jobban hatalmukban tarthassák ezeket a tömegeket, és könnyebben megvalósíthassák céljukat, melynek lényege a vasfegyelem, a tekintély, a hagyományok, a tiszta erkölcs és a fellebbvaló iránti feltétlen engedelmesség megőrzése.
Használható a kizárásos módszer is: rámutatni minden elképzelhető párt és politikai megoldás hibáira, nem rámutatni a szóban forgó megoldás hibáira, és ezzel bebizonyítani, hogy a szóban forgó megoldás egyedül helyes és kívánatos. Igen hatásos némely esetben a fölényes módszer is. „Ludwig Rennt letartóztatták” – mondja valaki – mire a helyeslő könnyedén megjegyzi: „Nem kár érte, úgyis jelentéktelen író.” Kissé opportunista, de megbízható a „szükséges rossz-szabadalom”. Például: „Én nem helyeslem a lövöldözéseket és a könyvek elkobzását, de, sajnos, ez ilyenkor elkerülhetetlen. A mai rendszer nem ideális megoldás, de mit tegyünk, ez az a bizonyos szükséges rossz.” Közel áll ehhez a tárgyilagossági módszer is: „Engem egy világ választ el ettől a rendszertől, de el kell ismernem, kitűnően csinálják, elérik vele a célt, és utóvégre ez a fontos.” Kezdők számára sok esetben hasznos az őszinte támadó eljárás. Szóban vagy írásban bátran a szemébe vágjuk Hitlernek, hogy Cromwell óta ő a világtörténelem legnagyobb alakja. Utána esetleg félrevonhatunk egy-két rosszalló fejcsóválót, és exkuzálva a fülükbe súghatjuk: „Hát nem érezted ki szavaimból a gúnyt?” Helyeslés után, bármelyik módszerrel dolgozunk is, tisztasági fürdő és gargarizálás ajánlatos.
*
Ha a helyesléssel egyelőre csak annyit érünk is el, hogy nem történik különösebb bajunk, sohase adjuk fel a reményt, hogy kitartó munkánk előbb-utóbb kézzelfoghatóbb gyümölcsöket is terem. Lankadatlan szorgalommal helyeseljünk az év minden szakában naponta többször, mert már a példaszó is azt mondja: „Ki helyesel, aranyat lel.”

1933