Kiss Székely Zoltán: Reménykedő egyedüllét
Hűs szellő rebben,
szőlőkertből lebben,
szerelemet szórva száll tova.
Szellő az ágon,
szemem a fákon,
megyek – senki sem kérdi hova.
Felhőket tolva,
új dalt dúdolva
elcsitul hirtelen – fennakad a fán.
Dúdolok én is,
dalomat mégis
csend övezi. Lesz visszhangja? Talán.
Pusztai Péter rajza