Szinte öt évtizedes, 17 lírakötetes nagy életpálya meghatározó értékeit, elemeit, egy lírai életmű alakulását tekinti át és mutatja be a Vasárnapi pszichoanalízis című, Lászlóffy Csaba munkáit tartalmazó válogatáskötet, amely Korpa Tamás szerkesztésében, a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg alig másfél hónapja. A könyvet november közepén, a Kolozsvár Társaság székhelyén mutatták be, az eseményen Korpa Tamás, Tibori Szabó Zoltán újságíró, egyetemi oktató, valamint Balázs Imre József költő, egyetemi tanár személyes élményekről, a Lászlóffy-költészet jellemzőiről, a költő hazai és magyarországi fogadtatásáról beszélgetett.
A rendhagyó beszélgetésre való ráhangolódásként – ugyanis nem egy moderátor kérdezett, hanem a három résztvevő faggatta egymást –Tibori Szabó Zoltán, Korpa Tamás és Balázs Imre József is felolvasta három kedvenc Lászlóffy Csaba költeményét, és noha a beszélgetés résztvevői nem egyeztettek előre, mégsem volt átfedés a választott költemények között. A beszélgetés során kiderült: a Vasárnapi pszichoanalízis – Válogatott versek című kötet összeállításakor a szerkesztő három ciklust különített el, a ciklusokat egy nyitó- és egy záróvers keretezi. Korpa Tamás elmondta, a szerkesztéskor olyan kötetet akart összeállítani, ami neki tetszik, ami a Lászlóffy-univerzum ikonikus darabjait tartalmazza, és amely ízig-vérig kortárs.
*
Az első kérdést Korpa Tamás intézte a társaihoz, arra volt kíváncsi, szerintük hogyan lehetne Lászlóffy Csaba költészetét jellemezni. Balázs Imre József elmondta, egyetemista korában ismerte meg Lászlóffy Csabát a ’90-es évek közepén, később többször találkoztak a lakásán, beszélgettek. Az egyetemi oktató szerint Lászlóffy Csabára, de kortársaira is jellemző volt a múlthoz kötődő különleges viszony, ám Lászlóffy ebben egyénit alkotott, hiszen verseinek személyessége, jellege, az íráskor használt induktív technika – az egyéntől indul, és onnan jut el az „idő tapasztalatáig” – nem jellemző a kortársakra. Ugyanakkor kiemelte, Lászlóffy Csabának volt „nagyon idézőjeles családi költészete” is, hasonlót a kortársaknál ritkán találni.

Tibori Szabó Zoltán 1975-ben ismerte meg Lászlóffy Csabát, aki rengeteg kézirattal látta el az újságírót. „Ezek abban az időben nem voltak veszélytelen kéziratok”, jegyezte meg. Tibori Szabó Zoltán és Lászlóffy Csaba évekig együtt dolgoztak, az 1989-es rendszerváltás után pedig az újságíró számára nem volt kérdés, kit kér fel a Szabadság napilap irodalmi mellékletének szerkesztésére. A Tetőn mellékletet Lászlóffy két évtizeden át szerkesztette, az utolsó szám halála előtt egy nappal jelent meg.

Tibori Szabó elmondta, egyszer egy jeles költő kifejtette neki, hogy az irodalom csak öt témáról kellene szóljon – születés, élet, szerelem, halál és természet –, és az erdélyi magyarok irodalmában megjelenő hatodikról, a kisebbségi sors tematizálásáról le kellene mondani.

– Lászlóffy Csaba életművét egyfajta kontinuitásnak tekintem, hiszen ő mindig ugyanazt mondta, és valahol a verseiben mindig benne van az a fajta féltése a gondolkodó embernek, az irodalmárnak, költőnek, amelyik nem csak az említett öt témára koncentrál, hanem a hatodikra is – fogalmazott. Tibori Szabó Zoltán szerint Lászlóffy költészete mindig „rólunk, összetartozó közösségről szólnak. Ezért a versei időtlenek”.

Korpa Tamás szerkesztő kifejtette: Lászlóffy Csaba költészetére jellemző volt, hogy híres gondolkodók, nagy irodalmárok bőrébe bújt, ezeket a verseket reinkarnációs verseknek keresztelte. Balázs Imre József szerint ezt a „beleélős, újraírós intertextuális” poétikát Kovács András Ferenchez kötik, pedig Lászlóffy Csaba több tekintetben megelőzte ezen a téren költőtársát.

Korpa Tamástól beszélgetőtársai azt kérdezték, milyen Lászlóffy Csaba magyarországi fogadtatása. A kötet szerkesztője elmondta, a 2018-ban a Kriterion Kiadónál megjelent Memóriapróba című könyv – amely Lászlóffy Csaba által írt verseket és róla szóló írásokat tartalmaz – részletes bibliográfiájából is kitűnik, hogy nemcsak erdélyi, magyarországi, de vajdasági és felvidéki esszéisták, irodalmárok, költők is figyelmet szenteltek az életműnek. A magyarországi olvasók Pomogáts Béla vagy Bertha Zoltán, az erdélyi irodalom nagy közvetítőinek írásaiból is ismerhetik a költőt. Korpa Tamás megjegyezte: reménykedik abban, hogy az elkövetkezőkben elindíthatnak egy válogatott életműsorozatot.

Tibori Szabó Zoltán szerint Lászlóffy generációja „egyszerre, egymásba fonódva” jutott fel a Parnasszusra, produkciójuk több tekintetben ugyanazon a szinten volt, de kanonizációjuk nem volt egyforma. Mint mondta, a költő sokat szenvedett ezek miatt az „őáltala érzett, a hátrányos módon történő különbségtételek miatt.”

– De most azt látom, akár a te szövegedben is, hogy a dolgok kezdenek a helyükre kerülni. Talán idő, perspektíva kellett hozzá – összegezte Tibori Szabó Zoltán.

Forrás: kolozsvári Szabadság