Vilain

Bomba robbant a Baleárokon, és néhány ember belehalt. Nem szokatlan ez napjainkban azon a vidéken. Kik halnak meg ilyenkor? – ez alig érdekli a világot. A halottak nevét nem szokás közzétenni, csak a számukat. Most mégis nyilvánosságra került az egyik bomba-halott neve. Vilainnek hívták, francia volt. Vilain franciául azt jelenti: csúf. A név néha csakugyan végzetes. Vilain nevét sokan ismerték egy időben. Ő gyilkolta meg Jaurèst a világháború első napján.
Felmentették, mert a francia esküdtek szerint „hazafias indokból” adta le a világháború első lövését. Jaurès nem akarta a háborút, Vilain akarta. Vilain akarata egybeesett a Poincaré-kormány akaratával. Felmentették tehát, és nem tudjuk, hogyan élt azóta. Csak azt tudjuk: hogyan éltünk mi. Európa, Vilain tettének napján, elvesztette egyik legtisztább emberét. Később elvesztette a világháborút is. Egész Európa elvesztette: ezt már régen tudjuk. Jaurès, a háború első hősi halottja, hiába halt meg, éppúgy, mint a többi hősi halott.
Mindez, ismétlem, közismert. De titok maradt Vilain élete, a párizsi revolvergolyótól a spanyol bombáig. Hogy élt, és hogy érzett ez a gyilkos, akinek meg kellett érni áldozata apoteózisát? Milyen érzéssel ment el Jaurès szobra mellett? Megnézte-e alaposan, és megjegyezte-e csendben: nem egészen ilyen volt. Vetett-e szakértő pillantást a szobor fejére és mellkasára, és mondta-e magában: igen, ide meg ide fúródtak a revolvergolyók. Kerülte-e a Jean Jaurès körutat, vagy végigment-e rajta? Eszébe jutott-e ilyenkor, hogy milyen hosszú és kiszámíthatatlan egy kilőtt golyó pályája, hogy a fej vagy a szív, melyet átfúr, csak kezdő állomása? Gondolt-e arra, hogy minden gyilkosság örökké tart, hogy néha nemcsak az áldozatot öli meg, hogy néha évek, évtizedek múlva jelentkezik csak a hatása, váratlanul és kiszámíthatatlanul? És egyáltalában: hogy töltött több mint két évtizedet a törpe gyilkos az áldozat óriás árnyékában? Hogyan alakult, hogyan fejlődött lelki kapcsolata a halottal? Bizonyos, hogy mindennap gondolt rá, hiszen ez a gyilkosság volt élete egyetlen tette, ez volt a lényege, a „létjogosultsága”, az „oeuvre”-je. Jelentéktelen maradt azóta is, de „jelentőséget” mégis kapott. A halottból élt és a halottal. Tudott-e, akart-e – akár egy napra is – elszakadni tőle? Merte-e vállalni a kísérletet: mi maradna belőle, mi „egyéniségéből” a halott nélkül; ha hetekre vagy akár csak napokra megfeledkezne róla, és függetlenítené magát?
Mindezt nem tudhatjuk: Jaurèsból szobor lett azóta, Vilain pedig Vilain maradt. Bomba ölte meg, nyilván baloldali bomba, jobboldali területen. Hogyan került oda, ahol a bombák zuhognak? Erről sem tudunk közelebbit. Valószínűleg meggyőződés hajtotta és gyűlölet. Bizonyos, hogy Jaurès foglalkoztatta ott is. Életét erre az egy lapra tette fel, más nem számított. Most végre Spanyolország meghozta az alkalmat, Vilain elment, mert újra meg újra meg akarta ölni a halottat.

1937