Valódi napraforgó

Napraforgók, csúfoltalak titeket,
S megbántottalak, még az is lehet,
Mégis, ahogy ma hajnalban láttalak,
Én most ígérem: nem bántalak.
Hadilábon hadakozni teveled
Napot váró napraforgó, nem lehet,
Főleg, amint így, zöld diadallal
Várakozol, amikor jön a hajnal
És harmatos levélerdőd felett
Magasra tartva mohó nagy fejed,
Megszámlálhatatlan sok virágodat
– Mind megannyi titkos kicsi nap –
Oly egyirányban szegezed az égre,
Éppen oda, hol nemsokára végre
Feljön a nap. De éppen ez a nagyszerű
S legfőképpen örök időszerű,
Hogy te nem a nap után forogsz,
Ahogy véli s teszi is sok gonosz,
Ki csak álcázni szeretné magát teveled,
S csupán csak bitorolja a te neved.
Nem. Alig dereng még, lám, a pirkadat,
Te már tudod, hol jön majd fel a nap
s eléje fordulsz, oly várakozással,
Olyan buzgón, mint ahogyan más csal.
Rólad jót írni szinte nem is merek,
Oly téves felőled az ismeret;
Kinek sárgán lángoló korongja
Hajnalban is már az egy igazat mondja.
A sorsodat épp azért fájlalom,
Hogy igazadért ér annyi rágalom
S ismernek félre szántszándékkal is
Azok, kiknek a szándéka hamis.
Forogj, forogj csak, igaz napraforgó,
Napot várni hajnal tájban oly jó!
A te egy és igazi napodat
Várja fejemben is a gondolat.

*Közli Komán János