Vasárnap is jól megjártam vele,
Nem is tudom, hol kezdjek bele;
Éppen az írógépnél ültem,
Írnivalókban elmerülten.
Mikor csak nyílt hátam mögött az ajtó
S belépett rajta két suhanc, óh,
Nem is suhanc, mit mondjak róluk,
Elég az, hogy velem volt dolguk;
Nem, nem suhancok voltak, de legények,
Ámde nem is itt van a lényeg,
Hanem ott, hogy fiatalok voltak
S az iskolában amit tanultak
Csak úgy lepergett róluk, mint a harmat,
Azt sem tudtam, mit is akarnak.
Csak leültek mellém és néztek,
Szemük, mint annyi titkos fészek
fürkészte a világot kint s bent,
És ez sokáig így ment.
Aztán megindult a beszéd,
De folyton néztek szerteszét.
Mígnem az egyikük észrevette,
hogy a gépben valami meg van kezdve.
Aztán mind csak nyújtotta a nyakát
A karomon és a vállamon át:
Nyilvánvaló, tudni akarta,
Hogy a papíron mi áll rajta.
Bevallom, hogy tetszett is ez nekem,
Mert a kíváncsiságot szeretem,
Én is így nézek szerteszéjjel,
Szembe mindenféle veszéllyel,
Közöttünk csak az a különbség,
Hogy én újat nem látok már rég,
Lehet azért, mert lassan vén vagyok,
De én ennek most békét hagyok,
Mert nem ebben van itt a lényeg,
Hanem abban, hogy a legények
Mellettem ülnek s várnak valamit,
Amire tán csak az író tanít.

*Közli Komán János