Székely költők az árnyékos oldalról
A tervezett száz kötet felé közelít a népszerű könyvsorozat, a Székely Könyvtár. Elhagyta a nyomdát a fenti címet viselő 78. kötet is… Alább az értelmező utószót közöljük, néhány mutatvány-verssel.
Lövétei Lázár László: Utószó
…Lukáts István, Kováts Tamás, Szentiváni Mihály, Dózsa Dániel – olvasóink talán még emlékeznek, hogy sorozatunk Régi székely költők című kötete ezekkel a nevekkel fejeződött be. És most itt egy újabb csinos kötet, tizenhét új névvel a „költészet árnyékos oldaláról”, olyan szerzőkkel tehát, akiknek nem lesz önálló kötetük a Székely Könyvtárban, de akikről megfeledkezni felelőtlenség lett volna a sorozat szerkesztői részéről.
Minden válogatás szubjektív – szoktuk hallani az obligát szerkesztői választ, ha elhangzik a kérdés, hogy X miért került be egy-egy antológiába, Y pedig miért nem. Ami engem illet, mindössze két kritériumot tartottam szem előtt:
1. élő költők nem szerepelnek a válogatásban, hiszen egy élő költő hosszú hallgatás után is megtáltosodhat, s elkezdhet olyan jó verseket írni, hogy egy önálló kötetet is megérdemel majd a sorozatban (adná Isten, hogy minél több, hosszú évek óta hallgató székely költőnk megtáltosodjon! Milyen jó lenne például újabb remek verseket olvasni a nagyon jól induló Hódos Lászlótól…);
2. olyan szerzőket válogattam ebbe a kis kötetbe, akikről nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy Költő az illető, nem csak rímfaragó vagy sorokat egymás alá tördelő dilettáns. És itt jön a bonyolultabb kérdés, hogy ti. hogy jövök én ahhoz, hogy eldöntsem: X költőnek nevezhető, Y viszont csak dilettánsnak? Nos, mint oly sok kollégám ilyen esetben, én is főleg a megérzéseimre hagyatkoztam: egy-egy adóniszi kólón („hóviharoknak vad heve meghalt” – Elekes György) vagy egy-egy jelző („kerítés-rabló hó-habos szelek” – Holló Ernő) már meg
tudott győzni, hogy ezeknek a költőknek igenis itt a helyük ebben a kötetben!
Ami meg a beválogatott verseket illeti… „Meglehetősen egy húron játszik, s talán szántszándékkal elfogja fülét az új líra dübörgő erejű hangjától, mely ma fölveri Európa csöndjét” – írta Dsida Jenő a Pásztor tűzben Erőss Alfréd Az út című kötetéről. „Hibátlan verse alig akad a könyvnek, de szép és gazdag versszakok gyakran mentik meg a költői közhelyekkel túlterhelt egészet” – írta Radnóti Miklós a Nyugatban Mihály László Költő, ne félj! című könyvéről. És persze lehetne folytatni a sort a többi költő kielemzésével. Hogy vajon Zsögön Zoltánnak sikerült-e „epikában is új művészetet” teremtenie (mint Ady-nak a lírában). Hogy mennyire üdítő tud lenni Farcádi Sándor öniróniája. Hogy mennyire torokszorító Salamon Ernő „szociális érzékenysége”. Hogy Kacsó Sándor lágerversei… Hogy ki mennyire számít egyhúrú költőnek stb. De a lényeg mégiscsak az, hogy van itt bizony jócskán teljes értékű vers. Én például teljes értékű versnek érzem még Józsa Béla Napló című bűbájos „riportját” is. Szondy György Nagyanyám, című versét úgyszintén! Salamon Ernő 1933-as, Húszévesek című, kevésbé ismert verséről nem is beszélve! Hadd álljon itt – „szép és gazdag versszak” gyanánt – ennek a versnek az utolsó szakasza:
„A jövőt ellopták előlünk,
s a küszöbön állnak és várnak
nagyszállítói a halálnak…”
Végezetül itt szeretném megköszönni dr. Borcsa Jánosnak, Cseke Gábornak (tőle kértem kölcsön a címet is), Fekete Vincének, Ferenczes Istvánnak, Gáll Attilának, Mirk Lászlónak és Szondy-Adorján Györgynek, hogy segítségemre voltak a kötet összeállításában. Javaslataikat ugyan nem mindig fogadtam el, de az biztos, hogy sok meglepetésben volt részem a kötet szerkesztése során. Remélem, olvasóink is izgalommal forgatják majd a könyvet.
(Székely Könyvtár 78. Hargita Kiadóhivatal. Csíkszereda, 2019)
Farcádi Sándor (1889-1952)
A lázongó Kain
Kain vagyok, – testvérem Ábel.
Egy a kunyhónk, nyájunk, a szérűnk
S mi ketten össze még se férünk.
Beleiszik az én vizembe,
Az ételembe belekóstol –
Uram, én írtózom e sorstól!
Mióta pártfogásba vetted,
Azt hiszi, szabad neki minden
S rendelkezik, mint te: az Isten.
Imámban is zavart a múltkor –
Erre az oltárt összezúztam
És már csak káromkodni tudtam.
– Uram, fordíts e furcsa átkon:
Lehessek úr az én mezőmön,
Ne kelljen untalan vesződnöm!
Vagy ha már itt, e földi létben,
Tovább is együtt kell, hogy éljünk:
Tanítsd szolgád, hogy összeférjünk.
Mert már rég bánt e csúf közösség
S ha érte újra bosszúság lelt:
Uram, – én agyonütöm Ábelt!…
Józsa Béla (1898-1943)
Napló
Mecsér Endre koncessziót kapott és kibérelt egy Szovhozt Ukrajnában; a szerződést pont két éve, 1941. június 22-én, a háború kezdetén írta alá. Terv: magnemesítés. Visz magával 20 vagon ricinusmagot.
EV.
Nemesítni indul Mecsér.
S e gondolat sokat megér.
Rá is fér ez Ukrajnára,
Arra a pogány országra.
Visz magával észt, jó sokat,
S teremtő gondolatokat.
Tervet, mit végrehajt legott,
S húsz vagon ricinusmagot.
Mindent visz. Én mit tehetek,
Hogy e tervbe részes legyek?
Mivel én mindenkit szánok,
Adok hát egy jó tanácsot:
Ismerje meg jól a magot,
Mit a vagonokba rakott.
Furcsa mag az, fura méreg,
Sok idő kell, hogy beérjen.
S nemes ide, nemes oda,
Hashajtás a feladata…
Ne vesse el mind a húszat,
Mert engem a bánat izgat,
Hogy mikor aratni kéne,
Futás less a nóta vége.
1943. június 22.
Kacsó Sándor (1901-1984)
Aprószentek
Elhiggyétek, aprószentek,
Engem apám sose vert meg,
De az anyám nem is egyszer,
Igaztalanul is vert el.
Mégis anyámat szerettem,
Magam karjába vetettem,
Ha találkoztunk cigánnyal,
Nehogy elvigyen magával.
Apám pedig csak rám nézett,
S már elfogott az igézet.
Nem, nem maradhattam tétlen,
De elfutni – azt is féltem.
S hogyha szólott: no, mozdulj hát,
Megfogtam a tehén szarvát,
S csak néztem apám szemébe:
Érte mindent! – vegye észre.
Ha anyámtól elszakadtam,
Szaladtam lélekszakadtan,
De apámat úgy tiszteltem,
Hogy követni sem volt merszem.
(1976-77)
Holló Ernő (1910-1983)
Öreg ló pányván
Ősz, erdőszél. A fa körül
pányván ló lépeget,
dérvert avarból tépdesi
a vénülő füvet.
Néhány lépés világa csak,
mit körbe-körbe jár,
szemében darabokra tört
a dombos láthatár.
Magányosan ide-oda
himbálja némán tétova,
lecsüggesztett fejét.
Ha én lennék helyében, én, én
a kötelemet rágnám, tépném
s ordítanék.
Bartis Ferenc (1936-2006)
Dédapám nótája
Zöld kalapom rég kilyukadt:
hajamra hull a hóharmat,
s nincsen pénzem új kalapra.
Széjjelszakadt a mellényem:
fújja a szél fehér ingem,
s nincsen pénzem új mellényre.
Leszakadt a csizmám talpa:
ki- s bejár a homok rajta,
s nincsen pénzem új csizmára.
Mintha sose ettem volna:
sír a bendőm évek óta,
s nincsen pénzem egy falásra.
Szép szeretőm más karjában:
hajcsáraim szobalánya,
s nem lehet a feleségem.
Villog fejszém mérges éle:
nem döntök már fenyőt véle,
levágom ezt a világot,
legyen végre másképp!
Szondy György (1942-1996)
Nagyanyám
A sámlin ül az udvaron,
arcán élnek a ráncok:
az egyik ránc a nagyapám,
a másik ránc az öt gyerek,
a többi ránc az élete.
Ül,
talán épp a világ közepén,
talán egy fénylő csillag szélén,
s ha szoknyáját meglebbenti egy-egy űrhajó,
legyint.
A fontos az,
hogy enni kapjanak,
s ne szökjenek a szomszédba a tyúkok,
s jönne már valaki a családból,
mert nagyon unja magát egyedül.
A sámlin ül az udvaron,
tenyerébe csípnek a csirkék:
lassanként összetévesztik a földdel
poroskötényű nagyanyámat.
Ül,
fészkelődik,
készülődik.
Arcától elvál
az egyik ránc, a nagyapám,
a másik ránc, az öt gyerek –
A többit majd magával viszi,
hogy megetesse az enyészet keménycsőrű tyúkjait.
Balázs András (1943-1978)
Ujjal mutat reám a város…
Páratelt reggeleken,
ha elindulok megszokott útjaimra,
hajadonfővel, nem kalaplengetéssel
köszöntöm jóbarátaimat,
s hajadonfővel köszöntöm
képzelt ellenségeimet is,
mert ha utcára megyek,
nem tudok meglenni nélkülük,
s nem tudom őket nem-köszönteni.
Mondod, ujjal mutat reám a város
(nem tudom, melyik ujjal),
de ha rám mutat, visszamutatom
magamban önmagát,
s hiszem, hogy magára ismer.
Boér Géza (1952-1989)
Testamentum
Rádhagyok egy mondatot, de azt neked kell megfogalmaznod. Ne csodálkozz, annak a mondatnak nem foghatok neki, hátha épp mondat közepén ér a halál. Sejtheted, a régi vágy konok követelőzése: a legtökéletesebb mondat, amely végső soron az életed, s mert becsvágyó vagy, a másoké is.
Még nem vagyok képes erre a mondatra. Kisujjammal félresöpröm papírom mellől a szivarhamut, pedig nem zavar. A szemembe hull valami, de az a pernye már nem létezhetik. Ködbe menekülök, ne lássak semmit, engem se lássanak.
Majla Sándor (1960-2015)
Bohócok kórusdala
Bűneink kivándoroltak,
csak csend maradt otthonunkban.
Halott marionettek közt
állunk a puszta akolban.
Se farkas, se bárány, csak mi,
magunkbaroskadt életek.
Nézzük, és csak újranézzük
az öregedő képeket.
A függöny gördülésre kész,
s nem tudhatjuk, fel- vagy lemegy.
Hajnal van és elfeledtük,
hogy merre van nyugat, kelet.
Refr:
Csak csend maradt otthonunkban,
magunkbaroskadt életek.
Hajnal van, és elfeledtük,
hogy milyen volt, az életet.
Pusztai Péter rajza