Vizitben Sándor bácsinál (Részlet)

Lelkesíteni, felgyújtani, megművelni színészt senki nem tudott úgy, mint Bródy Sándor. Megvadultak érte, ölni tudtak a fiatal művészek, imádták Sándor bácsit.
Olt fekszik most a temetőben. Milyen kár, hogy nincs a sírnak ablaka. amelyet ki lehetne tárni.
Milyen kár, hogy nem érezheti az októberi táj szelíd ölelését, a csodás, déli csöndet, s nem láthatja a kopaszodó fák zavarát, ők már szeretnének nyugalomra térni és meghalni, de az idő nem engedi, süt a nap, s ott kell állniok a váratlan napsütésben, egy helyben topogva, pár szál levéllel a kopasz fejükön, idegesen félve a hideg estéktől, amikor már libabőrös kezd lenni az egész kert. (…)
Ott állok csöndesen, megbékülten Sándor bácsi sírja mellett. Négyszemközt vagyunk, meghitt együttlétünket nem zavarja senki. Szeretnék szólni hozzá. Sándor bácsi, nem is lehet olyan rossz itt feküdni a maga közelében a napos csöndben.
Messziről temetés zaja hallatszik.
Zsákkereskedőt temetnek, elsőosztályú papi segédlettel. Gazdag ember volt.
S mellette szegény temetés, ének nélkül, szónoklat nélkül. Koldust temetnek.
Odaálltam meghatottan, s egy darabon elkísértem az ismeretlen koldust.
De szépet tudott volna írni róla Sándor bácsi.

Nádas Sándor

Színházi Élet, 1934/45

1. Demeter Maria:
   2019. november 30. 04:50

   Mindenképpen divatjamúlt vagyok, lehet ezért kedvelem annyira a régi írásokat.