Bálint György breviárium (111)

Noteszlapok (II)

„Technikai okokból egy idő óta nem lakom együtt a könyveimmel – meséli valaki. – Lakásomban rokonszenves külföldiek laknak, akik könyveim jó részét nem tudják elolvasni. Ezek a könyvek steril magányban élnek, a többiek viszont megcsalnak a mostani lakókkal. Tudom, hogy az én hibám, én lettem hűtlen hozzájuk, mégis fáj, ha eszembe jut. Néha meglátogatom őket. Mint jól nevelt vendéghez illik, kissé szórakozott érdeklődéssel nézek végig rajtuk, de ha senki sem látja, egyiket-másikat lopva megigazítom a polcon. Egy-egy könyvet néha magammal viszek rövidebb-hosszabb időre, aztán lelkiismeretesen és kissé mélabúsan visszaviszem, mint elvált szülők a gyermekeiket. Tegnap éjjel felriadtam; rájöttem, hogy nem látom már magam előtt a könyvek rendjét a polcon, nem tudok tájékozódni köztük a távolból, elfelejtettem régi és megszentelt földrajzi fekvésüket. Kínlódva törtem a fejemet, hogy merre van Schopenhauer. Halványan rémlett, hogy valahol Nietzsche és a fűtőtest között lehet, fent az első vagy második sorban, az afrikai álarc alatt, de nem tudtam pontosan megállapítani. Igen, ez a legszomorúbb, hogy már nem látom őket csukott szemmel, messziről. Természetesen, járhattam volna sokkal rosszabbul is. A lengyelek például sohasem láthatják viszont a könyveiket. De azért a helyzet mégis fájdalmas. Sohasem hittem volna, hogy egyszer majd honvágyat érzek Schopenhauer után.”

1939

2019. november 30.

1 hozzászólás érkezett

  1. Demeter Maria:

    Olyan nagyon-nagyon tetszik.

Szóljon hozzá!