Gál Éva Emese: Három vers
Emberszonett
Ember vagyok, és nem értem az embert,
hogyan sűríthet ennyi végletet,
miért emel saját magára fegyvert,
ha éppen így lesz fegyvertelenebb?
Hogyan küzdhet magáért, maga ellen?
Már akkor is csak áruló, ha hős,
mert benne hasonul meg az a szellem,
ami a teremtéssel egyidős.
Hiába társít eszméket a kínhoz,
míg a diktátor, a szentatya, gyilkos,
és a költő egy gyűjtőnévbe fér,
lesz, aki elherdálja emberségét,
ím, falkákra szaggatja föl a térkép,
hogy vonítson a történelmekért!
1991
Reggel
Messziről jössz. Nagyon messze van minden,
amire test es lelek várni mer.
Mintha az ég hasadna lépteidben,
a csendet mennyek vére önti el,
es mossa éjszakák fekete szennyét.
A földre a szenny álarcként tapad.
Nagy fájdalmakon dereng át a nemlét,
míg vajúdik a boldog virradat,
s megszületik az élet folytatása.
Tűnik az árnyak bizonytalansága,
a fényben minden önmagára lel.
Az ég sebe beforr, vére leszárad,
nyüzsgő élet özönli el a tájat,
mire a titkokból megérkezel.
Őszi táj
Úgy égünk mi is, mint az őszi fák,
ha földre hullott arcunk felparázslik.
Áttapos rajta az egész világ,
s taposni fog az utolsó parázsig.
Megduzzad az égbolt üres szeme,
szelek söprik a suttogó imákat,
az időnek már nincs tekintete:
rég hátat fordított az elmúlásnak.
így válik gondolattá ez a táj,
arc nélküli, testtelen képzeletté,
ahonnan felröppen minden madár,
hogy az ég boltíveit körberója,
de gyöngébb a szárnya, mint a halál,
s megdermed, mint a felhúzatlan óra.
*
A Magyar Elektronikus Könyvtár az elmúlt napokban négy Gál Éva Emese verskötettel gazdagodott. Interneten elérhető már a gyergyószentmiklósi költőnő Forrás-kötete, az Igazságszobor című, 1997-ben a székelyudvarhelyi Ablak kiadónál megjelent verseskönyve, továbbá az Időváros (Pallas-Akadémia, 2001) és A tizenegyedik parancsolat (Pallas-Akadémia, 2005). Fenti verseket ezekből válogattuk.