Szabó Kálmán, az író egész délelőtt frusztrált volt. Az volt a baja, hogy egy bizonyos regény és több novella témája nem jutott az eszébe. Elfelejtette őket. Délután kettőkor a szemészetre kellett mennie. Nem szeretett orvoshoz járni. De most muszáj volt, hiszen már a képernyőt, a monitort sem látta jól. Rita, a felesége éppen szabadságot vett ki a postáról.
Kálmán meg írt. Mármint azokat a novellákat, amik még befejezetlenek voltak és észben voltak tartva. Ám izgult a szemészet miatt, nem tudott igazán az írásra összpontosítani. Délben megebédelt s lassan öltözködött. De folyton a novella témák jártak a fejében. Aztán kettőkor megjelent a szemészetnél. Elég sokan várakoztak. Kálmán leült. Ám még mindig az írásain járt az esze. Már kezdett eszébe jutni.
Mikor a nevét szólították, minden eszébe jutott.
–Bocsánat, mennem kell! – kiáltott fel.
S ment haza.
– Az én novellatémáim fontosabbak még a szemem világánál is!
Majd egy taxit rendelt, ahogy leért a kórház földszintjére.