Bölöni Domokos böngészője

A költő és a virág

(Részlet)

A költő azért költő, mert titkai vannak. Többet visz magával a sírba, mint amennyit elárul belőlük. Mire gondol a költő, amikor egyedül van? Mire gondol a tenger és a vihar, a lebegő virágillat, és szélén az égboltnak: az árva csillag?

*
Magános sétájában a költő egynémely bokrok előtt ment el, és akkor valami ismeretlen illat csapta meg. Körülnézett, de nem tudta fölfedezni, honnan jön az illat. Mihelyt továbbment, foszladozott az illat is, a kedves, édes, furcsa, és nyugtalanító illat, amely új volt a költőnek, soha azelőtt nem érezte. Nem is tudta elfelejteni, lemondani sem tudott róla, visszasietett a bokrokhoz és megtalálta mögöttük az ismeretlen kis virágot, aki az illatot feléje küldte. Nézte, és nem tudta, micsoda. Igénytelen, egyszerű kis virág, mégis hogyan bűvöl-bájol csodálatosan édes illatával! A költő körülnézett: nem szól-e rá valaki. De senki sem járt arra, az emberek tapintatosan elkerülték ezt a helyet, mintha tudtak volna arról, hogy a szerény költő és a szerény virág találkozása a legmeghatóbb magánügy, nem illő háborgatni őket. A költő kísértése nagyobb vala, minthogy ellenállhasson, hirtelen lehajolt a földre, és meglopta a kertet. Letépte a virágot, hogy hazavigye és a városban végére járhasson, a nem ismert szerény palánta mely nevet visel.
A virág neve rezeda. Magyarországon akkor még nem ismerték. A költő neve Kazinczy Ferenc, őt sem.

Heltai Jenő


Színházi Élet, 1934/ 53

2019. december 2.

Szóljon hozzá!